1956 az éppen 120 éve született Illyés Gyula szemével
120 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született Illyés Gyula. „A megosztott hazafiság és halálfélelem” - írja 1956. november 5-én naplójában. Miként gondolkodott a nagy író az ’56-os forradalomról?
„Ki milyen állományba osztódik - lelki állapota szerint - a haza védelmében? Ki mit mer kockáztatni? Még akkor is, ha az egészet mindenki helyesli. Az anyagi helyzet szerint? A nagyon szegény, a nagyon gazdag szabadabb. Az egyik teljesen „felelőtlen”, a másik napi érdeke egybeesik az egésszel? Ugyan!” - jegyzi meg naplójában a háromszoros Kossuth-díjas költő, az egyik legismertebb és legmarkánsabb, diktatúrák elleni vers, az Egy mondat a zsarnokságról című költemény alkotója.
Egészen az elmúlt évig a nagyközönség számára ismeretlenek voltak Illyés Gyula 1956-os feljegyzései. A nagy író papírlapokra írt naplóját 1957 elején elrejtették, és csak 2014 áprilisában került elő. A forradalom és a szabadságharc hatvanadik évfordulójára Illyés Gyula naplóját pedig kötetté szerkesztette az író lánya, Illyés Mária és Horváth István.
Mindezekből a naplójegyzetekből, amelyek egész pontosan 1956. október 23-tól 1957. január 31-ig kalauzolják végig az olvasókat az író hétköznapjain, megtudhatjuk, hogy a felelős értelmiségi cselekvő, aktív részvevője, formálója volt a forradalom egyik szellemi központjának, az Írószövetség elnökségének. Az is ismeretes, hogy Illyés részt vett a politika alakításában a Petőfi Párt egyik vezetőjeként, többek között Bibó Istvánnal együtt.
A nagy író nagyon is felismerte az ’56-os forradalom rendkívüli jelentőségét, pontosan tudta, hogy megfigyelései, jegyzetei történelmi jelentőségűek. És hogy Illyés kik közé tartozott? Hogyan és miként gondolkodott a forradalomról? 1956. október 31-én a következőket jegyezte fel:
„Azok közé a magyarok közé tartoztam, akik népüket bomló, veszendő népnek érezték, az Új Magyarország olvasói tudhatják. Nem a tíz év előtt oly hévvel - s oly igaztalanul - röppentgetett magyar-becsmérlő szólamok hatására. Mohács, Dózsa, Mátyás korára megy vissza a nemzet gerinc-roppanása - mint annyian, én is így vélekedtem. Ezek óta a tiszta-egű október végi napok óta másként vélekedek. Mint annyi magyar, valamiképpen azt érzem, mintha még vér is más kezdene járni bennem. Azt érzem, mintha nem törpegerincű nép fia volnék. Ha most utaznék külföldön, a bejelentő lapra azt hiszem némi büszkeséggel írnám rá: „Nemzetisége? Magyar. S nem zavar, hogy ez a hirtelen büszkélkedés nem az én érdemem. Mert ezeknek a tetteknek a végrehajtóit testvéreimnek, öcséimnek, fiaimnak érzem. Egy családban tudom velük magam. Azt érzem, hogy helyettem és nevemben cselekedtek…”
Illyés Gyula mondataiból az utókor számára világosan látszik, hogy a nagy író nagyon is átérezte a forradalom eszmeiségét. Ha később a megtorlástól való félelem működött is a családja jövője miatt is felelősséget érző művészben, az mindenesetre vitathatatlan tény, hogy Illyés Gyula nem értett egyet a diktatórikus rendszerrel.