„Minden önzőségünk és rohadtságunk ellenére menthetetlenül egyek vagyunk..."
Mondta Pilinszky János, a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő az 1978-ban készített, Hűség a labirintushoz című interjúfilmben. Hogy miért idézzük? 41 évvel ezelőtt, ezen a napon halt mega huszadik század egyik legnagyobb magyar költője.
A múlt század traumáit mélyen átérző és műveiben rendkívüli expresszivitással megjelenítő művész a fent idézett interjúban így vallott a hitről:
„…Ha megkérdezik és egy szóban kell válaszolnom, hogy hiszek-e, azt mondom, hogy hiszek. Pontosabban azt, hogy igyekszem hinni. De ez egy olyan igen, amin a sírig el lehet vitatkozni…Önmagammal is…”
Az Apokrif, a Harbach 1944, a Ravensbrücki passió, vagy éppen a Négysoros című művek szerzője a koncentrációs táborok világát a huszadik század felfoghatatlan méretű tragédiájának tartotta. Az 1940-es évek lágertapasztalatai, az ember kiszolgáltatottságának és magára hagyottságának érzése és a keresztény egzisztencializmus látásmódja is áthatotta Pilinszky verseit.
A Nyugat folyóirat negyedik, újholdas nemzedékének tagja többek között Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt vitte tovább az etikus, értékalapú művészet stafétabotját. Pontosabban tette mindezt addig, ameddig a huszadik század borzalmai engedték, hiszen a történelmi traumák alaposan átírták az irodalom gondolat- és formavilágát is.
Pilinszky a vele készített interjúban Hölderlint idézve azt mondta, hogy „ahol nagy szükség van, oda közel van a szabadító”. Majd hozzátette azt is, hogy „minden önzőségünk és rohadtságunk ellenére menthetetlenül egyek vagyunk”.
Talán ez utóbbi gondolat és a költő életműve a huszonegyedik század ellenségképektől hemzsegő világában újra jelentőségteljessé válik.