Kéri László: Hogyan lehetséges hosszú éveken át egy egész népet szisztematikusan tévedésben tartani?
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Mit tart az elmúlt hét legfontosabb közéleti eseményének?
Kéri László: Úgy látom, hogy az elmúlt hetet még mindig az éppen véget ért kínai látogatás „gazdasági eredményeinek” értelmezése uralta. Persze, emlékszem: az elmúlt heti beszélgetésünkben mi is ennek az ügynek szenteltük a legnagyobb terjedelmet, és ahhoz képest nyilván nincsen újabb mondanivalóm. Roppantul tanulságos azonban ebből a szempontból a hazai média-közvélemény múlt heti érzékenységét elemezni. A Magyar Nemzet elmúlt heti számaiban például kilenc (!) olyan terjedelmesebb írást találtam, amely ezt a Belgrád-Budapest vasútépítési beruházást értelmezte, és tett fel lényegesebbnél lényegesebb kérdéseket. S a mérvadó portálokról tucatnyi olyan, meglehetősen komoly írást mentettem el, amelyek mindegyike el volt képedve azon, hogy ez az üzlet magyar szempontból milyen mértékben egyoldalú.
Feltehetően a kormányfő - vagy valamely beosztottja - is észbe kaphatott és a szokásos/szervilis pénteki rádiós 180 percben ő is kitért erre a botrányra. De hogyan? Először is, megpróbálta negligálni a kockázatot, másodszor meg…- áttolta az egészet egy más dimenzióba.
Képes volt azt a kijelentést tenni, miszerint ennek a beruházásnak a megítélésében a gazdaságossági/megtérülési szempontok másodlagosak! Uramisten! Magyarországnak ez idő tájt olyan miniszterelnöke van, akinek 700 milliárd forint esetében a megtérülési szempontok „másodlagosak”!
Ebben a nyegle, odavetett kijelentésbe tetten érhető úgyszólván minden, ami az elmúlt nyolc év rákfenéje volt. Az a szemlélet, aminek jegyében Orbán Viktor a gazdasági szférát érti és felfogja. Hát, persze, kedves Viktor! Már hogyne lenne mindennél fontosabb az a fajta presztízs-szempont, miszerint az a legfontosabb, hogy rajtunk keresztül halad majd ez a vasút! Neked mindig is a presztízs volt a legfontosabb; minden korban minden parvenü így gondolkodott. Van itt azért egy apró probléma. Először is, hogy ezeket a százmilliárdokat nem Te fogod fizetni a saját zsebedből, hanem mi, mindannyian. Másodszor, ha már annyira jelentős nemzetközi tényezővé szeretnéd magadat felnöveszteni, akkor az lenne a legbecsületesebb, ha mindezt nem a mi sokmilliós, képzelt és odahazudott támogatóid segedelmével tennéd.
ZSPB.: Ugyanebben a rádiós beszélgetésben szó esett a nemzeti konzultációról is.
K.L.: Szemrebbenés nélküli képmutatással állítja be „össznépi támogatással” a Soros-kampányt olyan sikerként, ami egyszerre demokratikus és egybehangzó. Magyarán, a kormány visszakapta önigazolásként azt, amit egy-két éven át éjjel-nappal az őt támogató kétmilliós tábor eszébe vésett.
Ha legalább elemi módon hajlana Orbán Viktor a tényleges igazság beismerésére, akkor azt kellett volna mondania: „kérem, mintegy ötven milliárd forintnyi ráfordítással nehezen, de elértük azt, hogy a minket amúgy is támogató tábor maradéktalanul visszaigazolja mindazt, amit évek óta, reggeltől estig szajkózunk nekik”.
Mindezt „nemzeti konzultációnak” hívni nemcsak hazugság, nemcsak önbecsapás, hanem égbekiáltó politikai és nemzetellenes kártevés akkor, amikor a manipulatív módon feltett kérdések helyett a valóban fontos kérdésekről nem kérdezik meg az embereket. Két-három éven belül egymás után születnek meg a magyar gazdaságtörténet legnagyobb volumenű beruházásairól titkos kormányzati döntések úgy, hogy minderről Magyarország népe utólag, már kész tények elé állítva értesülhet csak? Ráadásul mindezekről a legelemibb információkat a legtöbbször történelmi távlatokra titkosítják?
Ha bárki is képes még távlatokban és összefüggésekben gondolkodni, akkor annak majd azt a kérdést kell feltennie: hogyan volt lehetséges hosszú éveken át egy egész népet szisztematikusan tévedésben tartani? Hogyan volt lehetséges milliókat álproblémákkal lefoglalni, lázban tartani, és ugyanakkor lekötni a figyelmüket olyan ügyekkel, amelyekről még egy tíz éves gyerek is tudhatta: színtiszta hazugságról van szó? S hogyan tűrhették el milliók azt, hogy az igazán fontos, százmilliárdokat jelentő ügyekről (letelepedési kötvények, sportfinanszírozás, Paks II, vasútépítés stb.) szinte semmit sem tudhattak meg?
Nem irigylem majd a későbbi korok történészeit, mert a magunk korában nekünk sem voltak megfelelő, a korunk közvéleménye számára megnyugtató és elfogadható magyarázataink. A legjobban az bánt, hogy húsz-harminc év múlva úgy hiszik majd, hogy a 2010 után élt magyarok mind-mind megvezethető, becsapható, hiszékeny álmodozók voltak. Olyanok, akiket nagyon sokáig lehetett az orruknál fogva vezetni. S 2050-ben már nem lesz módunk tiltakozni és szólni, hogy mi akkor sem voltunk vakok, hülyék, tájékozatlanok. Legfeljebb nem volt kellő erőnk ahhoz, hogy a körénk épített hazugság-buborékot még idejében kilukasszuk.