Orbán vérrel és vassal akarja lenyomni Vona Gábort

Ha büntetőjogilag egyelőre nem is, de erkölcsileg mindenképpen kimeríti a hivatallal való visszaélés fogalmát Orbán Viktor. Aki visszaélve kormányfői hatalmával kézi irányítással próbálja ellehetetleníteni az ellenzék kormányváltásra készülő részét. Orbán és a Fidesz megnevezte kihívóját, amely mától egyértelműen Vona Gábor és a Jobbik.

Bár már szeptemberben megjelent egy kutatás, amelyben a megkérdezettek egyharmada a Jobbikot tette a kormánypárt kihívójának helyére, amivel még a kormánypárti szavazók 29 százaléka is egyetértett. Érdekesség volt még, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) pártolóinak 24 százaléka is így vélekedett.

A tegnapi nap történései megerősítették a fenti közvélemény-kutatást, hiszen a Fidesz és a kormány által kézben tartott, illetve irányított Főügyészség, valamint a szintén nem a semlegesség zsinórmértékeként működő Állami Számvevőszék egyértelműen selyemzsinórt küldött a Jobbik, a legnagyobb magyar ellenzéki párt számára. Ez pedig azt mutatja, hogy Orbán elsősorban Vonától tart, a Fidesz pedig a Jobbikot tartja esélyes kormányváltó ellenségnek.

A koncepciós jegyeket mutató eljárás lényege, hogy ha nem is tudják a Jobbikot megszüntetni, betiltani, de megpróbálják ellehetetleníteni az ellenzéki párt működését. Hasonlóan a Népszabadság sunyi megszüntetéséhez, nem nyílt bolsevik módon, hanem eggyel árnyaltabb, de nagyon átlátszó technikákkal törekszik az ellenzéki hang elnémítására. A kormányváltó szavazók pedig csak abban bízhatnak, hogy a Jobbik és az egyre nagyobb számban mögötte álló erők képesek ellenállni az állampárt bedarálási szándékának.

Az egyre nyíltabb diktatúraépítés, amely napról napra a keleti autokráciák ismérveit mutatja, kezdi kivágni a biztosítékot az atlanista és az uniós szervezetekben. Orbán - Fehéroroszországot és Azerbajdzsánt idéző - dinasztiaépítése pedig szépen porba fog hullni 2018 áprilisában. Orbán elméjét legyőzték vágyai, a szíve szerint koronában tetszelegni kívánó vezető hamarosan a bukott diktatúra-kísérletek egyik iskolapéldánya lesz. A 2002-es meglepetés veresség, ami kábé egy ugrótoronyhoz hasonló magasságból történő fejre eséshez volt hasonlító, nem volt számára elegendő lecke, így most úgy tűnik, hogy egy tízemeletes magasságából szeretné megismételni az akkori kihívást.

Az ellenzéki szavazóknak biztatásul az alábbi Wass Albert idézettel kedveskedem:

 

„…a csillagok járása változó.

És törvényei vannak a szeleknek,

esőnek, hónak, fellegeknek,

és nincs ború, örökkévaló.”