,,Nem akartam, hogy a gyerekeim azt lássák, úgy dolgozom mint az őrült, mégsem tudunk rendesen enni” – egy magyar ápoló beszámolója a hazai egészségügyről

Molnár Lamos Krisztina, akinek a történetéről a 24.hu számolt be, a hazai egészségügyből gyakorlatilag elmenekült, mikor meglátta, hogy a kormány 2013-as ,,hatalmasnak” beharangozott béremelése után összesen 600 forinttal keresett többet.

Krisztina úgy érezte, a magyar egészségügy hátat fordított neki, hiszen míg a 2000-es évek elején meg tudott élni ápolói munkájából, az infláció, ha lassan is, de egyre inkább elértéktelenítette a munkáját, amit a kormány soha nem kompenzált központi béremelésekkel. Emiatt 2013-ra, amikor a Fidesz-kormány egészségügyi (kamu) béremelését beharangozták és az meg is történt, eldöntötte, elhagyja az országot, Angliába emigrált. Ekkorra már túlórákkal, és másodállással sem tudott megélni a 4 gyerekével együtt. Úgy gondolta, ha Magyarországon marad, abból jó nem fog kisülni. 

A béremelés után összesen, ágy melletti pótlékkal és műszakpótlékkal együtt is (hiszen állandóan éjszakánként is dolgozott) vitt haza nettó 150 ezer forintot. „Ennek így nem volt értelme. Nem akartam, hogy a gyerekeim azt lássák, úgy dolgozom, mint az őrült, soha nem vagyok otthon, és mégsem tudunk venni egy normális cipőt, nem tudunk rendesen enni, nem jutunk el színházba, moziba. Nem ilyen mintát akartam nekik mutatni” – mondta Krisztina a 24.hu-nak.

Krisztina Magyarországon a hálapénzt kifejezetten helytelen dolognak tartja. Angliában törvény tiltja ezt a gyakorlatot, ha elfogadna pénzt, már nem lenne állása kint. A négy gyermekes anyuka úgy tartja: ,,Ilyesmiért ha fizetnének a betegek, akkor értelmét veszti az, amit csinálunk.” Emiatt nagyon rosszul viselte azt, hogy az emigrációját megelőző két évben csak abból élt, amit hálapénzként kapott. Azt érezte, hogy ez nincs rendjén, és hogy nem akart se akkor, sem pedig most így dolgozni. 

Krisztina elmondta, a brit egészségügyben egyre kevésbé vágyódik Magyarországra. Az angol feletteseik nagyon igyekeznek, hogy megtartsák a munkaerőt. Kint egyébként már rengeteg magyar van, pláne kórházi körökben. Úgy gondolja, két dolog elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy feladja angliai állását és visszajöjjön Magyarországra: hangulatváltás és béremelés. 

Így áll tehát jelenleg az országunk. A Fidesz döbbenetes mértékben lepusztította a magyar egészségügyet és egyre inkább csak a menekülés az egyetlen kiút. 2018-tól ennek nem kell így lennie, igenis lehet itthon jövőnk! Mi hiszünk ebben, csak váltsuk le Orbánt és a sleppjét!