Narancsos bukta: a pécsiek összefogtak a kormány undorító gyűlöletkeltése ellen
Az MTI csütörtök kora délután közölte, hogy a pécsi „Soros-kampányközpont” (emberi nyelven: Emberség Erejével Alapítvány) létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése. A dokumentum szerint a város lakói „ebből nem kérnek”, és ezzel szemben kiállnak „a mai, Magyarországot és Európát megvédeni akaró politika mellett”. Most tüntetés készül Pécsen, az emberek összefogtak. Csak épp nem a „Soros-veszély” ellen. Csontos Csabát, a Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti szóvivőjét kérdeztük az ügyben.
A Nyílt Társadalom Alapítvány a pécsi közgyűlés döntése után nyilatkozatot adott ki, amiben azt írták: "A Nyílt Társadalom Alapítvány mély aggodalommal tekint a Pécsi Önkormányzat Közgyűlésének döntésére, amellyel korlátozni kívánják helyi partnerszervezetünk, az Emberség Erejével Alapítvány tevékenységét. Az EEA több, mint 10 éve működik. Tevékenységük középpontjában az emberi jogok és a társadalmi szolidaritás erősítése áll és ezt oktatási programokkal és a helyi közösségeknek szervezett képzésekkel igyekeznek megvalósítani".
Lesz tető a fejünk fölött! — ezzel a nyitómondattal posztoltak ki csütörtökön délután az Emberség Erejével Alapítvány tagjai egy közös fotót, amint háztetőt formálnak a kezükkel. Azt írták, szívből köszönik az elmúlt időszakban kapott számos támogatást és biztatást. A hatalmas mennyiségű üzenetnek és felajánlásnak köszönhetően biztosak abban, hogy nem jelent majd fennakadást az új munkahelyük kialakítása, ezért nem lehetnek elég hálásak azoknak, akik most is mellettük álltak.
Megjelent egy Facebook-esemény is, ami szerint már szerveződik a civilek és a demokratikus értékek melletti tüntetés is.
"Tiltakozunk az önkormányzatiság megszüntetése, a városi ingatlanok állami jelzálog alá vétele, a civilek rágalmazása, a hazug kormányzati propaganda ellen. Követeljük a városvezetés azonnali lemondását!" – írják.
Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti szóvivője megkeresésünkre elmondta, a pécsi közgyűlés nyilatkozata két alaptörvényi alapjog megsértésére is buzdítja az embereket. Hozzátette, az Emberség Erejével Alapítvány megbélyegzése és üldözése Pécsen összefogta az embereket és ,,megnyilvánult a pécsiek szolidaritása” az üggyel kapcsolatosan. Úgy látják, hogy ez jó jel, mivel azt mutatja, hogy ,,a magyar társadalomnak maradtak egészséges részei, olyan emberek, akiket nem tudott megfertőzni a propaganda, a gyűlöletkeltés és a félelembeszéd. Olyanok, akik nem engednek a pszichológiai és politikai nyomásnak.”
Kiemelte: fontosnak tartja, hogy az állampolgároknak legyenek önálló gondolataik és ezeket tudják is képviselni, élve a véleménynyilvánítás szabadságjogával. Hozzátette, hogy egyetlen eszközük a publicitás és a kommunikáció, vagyis "szimbolikus lépések".
"Nyilvánosan, hangosan, érthetően elmondjuk a véleményünket, és igyekszünk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ezek a szervezetek valóban az ő javukat, a közjót szolgálják Pécsen is, már több mint 10 éve" – árulta el Csontos. Elmondta, hogy ezek a közjót szolgáló civil szervezetek nagy tiszteletnek, megbecsülésnek örvendenek Pécsen, így megfelelő a beágyazottságuk is, az emberek nyitottak a tevékenységeikre.
Az Emberség Erejével Alapítvánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy tanodát működtetnek hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő kisgyerekeknek. Hozzátette: ezek közül a gyerekek közül sokan először tapasztalhatták meg azt, hogy milyen jó tanulni és iskolába járni. Az EEA a hátrányos helyzetű emberek problémáinak hosszútávú, tartós megoldását igyekszik nyújtani, az ebből való kiszakadást segíteni, de ez csak akkor tud működni, ha a közösség összefog és támogatja ezeket a célokat. Emellett beszélt arról is, hogy rengeteg kreatív ötletet kapnak a pályázóktól, voltak például olyanok, akik napelemmel szeretnék orvosolni, segíteni az áramszegénységet.
A szóvivő kijelentette: a Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is nyíltan vállalja a közjót szolgáló alapítványok, szerveződések támogatását, nem csak az esélyteremtés, szegénység vonalán, de ,,kristálytisztán kimondva vállalják az emberi jogoknak, a polgári szabadságjogoknak, a sajtószabadságnak és a szólásszabadságnak a védelmét is”.
Csontos Csaba ma reggel a HírTV Peron c. műsorában is beszélt arról, hogy vajon süllyedhet-e még mélyebbre a Fidesz kampánya.