Íme a fideszes humor: lejáratás, hímsovinizmus, burkolt antiszemitizmus, buzizás
A politika nem a humorról szól, de a politikus is ember, szereti a viccet, ráadásul a választói is, akikkel könnyebb is szót érteni a néha lazább hangvétellel. Így a poltikai marketingben szinte kötelező poénokat beépíteni a beszédekbe, lakossági fórumokon tartott előadásokba, vagy a közösségi médián futó kommunikációba azoknak a politikusoknak is, akik amúgy nem viccelődősek. A fideszesek fergeteges poénjait elnézve nagyon úgy tűnik, hogy a kormány háza táján mindenkinek egy rúgóra jár az agya.
A kormány már a humor területén is komoly nemzetközi sikereket könyvelhet el. Pócs János fideszes képviselő nemrég nemzetközi hírnévre tett szert Soros-disznós „szellemeskedésével”. Az ominózus eset kapcsán összeszedtük az elmúlt időszak fideszes poénjait és nem meglepő következtetéseket vontunk le.
Primitív és nem vicces. Ez jut először az ember eszébe a kormánypárti politikusok poénjairól. Soros György ledisznózása otromba támadás az egyén ellen, amivel nem az a baj, hogy valaki nem szereti Sorost, hanem az, hogy egyáltalán nem szellemes, sőt fenyegetően bunkó „poénról” van szó. Nem szívesen járnék olyan társaságba, ahol ilyen poénokon röhögnek.
A NER-humor másik fő jellemzője, hogy személyek vagy csoportok lejáratására, megalázására irányul. Így nem kell észérvekkel felülkerekedni ellenfeleiken, elég, ha csak nevetségessé teszik őket. Ennek jegyében visszatérő poén például, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker már korán reggel részeg. Junckert sem kell szeretni, viszont részegségére körülbelül annyi bizonyíték van, mint Kósa Lali alkoholizmusára. Ezt ráadásul mindegyik poltikusuk szajkózta a konzultációs fórumokon, nyilvánvalóan a központban megírt poénról van szó.
A lejárató kategóriába tartozik a hímsoviniszta viccelődés is. Amikor áprilisban az ATV újságírója megkérdezte Orbánt, hogy miért váltották le Magyarország washingtoni nagykövetét, Szemerkényi Rékát, akkor a miniszterelnök azt válaszolta, hogy „Nőügyekkel nem foglalkozom”. Ezt meg hogy értette? Hát úgy, hogy egyrészt szarik az újságírókra, másrészt semmibe vesz egy női diplomatát, egy pejoratív kifejezéssel. A „nőügy” fogalom egyáltalán nem a helyzethez illő és nem helyénvaló dolgokat sugall.
Orbán egyébként egy másik, Magyarországon zsigeri poénforrást is elővett már, amikor politikai ellenfelét burkoltan lebuzizta.
Hogy valójában mennyien nevetnek ezeken a szellemességeken, azt nem tudni, az viszont biztos, hogy az igazán vicces megnyilvánulásaikat spontán szerepléseiknek, alkalmatlanságuknak köszönhetjük. Ilyen volt Kósa Lajos zavarbaejtő nyilatkozata a fémkupakokról, vagy Tállai András sok esete közül az, amikor egy értelmetlen szövegű táblát avatott fel.
A beszédírók, tanácsadók által alkotott tréfás beszólások tehát ugyanazon témák körül forognak: lejáratás, hímsovinizmus, burkolt antiszemitizmus, buzizás. Persze erre van is igény nálunk, viszont az ország vezetőinek felelőssége és feladata volna, hogy ne a negatív gyakorlaton, beidegződéseken erősítsenek.