Erős és büszke: sok ezer gyermeket a szegénység miatt szakítanak el a szüleitől

Erős és büszke: sok ezer gyermeket a szegénység miatt szakítanak el a szüleitől
Fotó: zsurpubi.hu

A TASZ régóta mondja már, nagyon nincs rendben, hogy minden harmadik gyermeket a rossz anyagi körülmények miatt szakítanak el a családjától. Most mindezt Székely László ombudsman is megerősítette.

Habár az egész eljárás sérti a gyermekek alapvető jogait és a gyermekvédelmi törvény alapelveit is, még mindig rendkívül sok gyermeket szakítanak el a családjától a szegénység miatt. Most, hogy egy ombudsmani jelentés is van erről a jelenségről, talán változni fog valami. Ha más nem, legalább az, hogy többé nem vonható kétségbe ennek a procedúrának a ténye.

Mint ismert, a Társaság a Szabadságjogokért még 2016 szeptemberében indította el Hiányzó Emlékek elnevezésű kampányát, majd nem sokkal később, a Gyermekek Világnapján tavaly egy petíciót adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselőjének, amit számos szakember és közel 2000 állampolgár is aláírt. Ezenkívül az érintett szülők saját történeteit is tartalmazta a dokumentum, amellyel a szegénység miatt szétszakított családok problémájára akarták felhívni a Balog Zoltán által vezetett tárca figyelmét.

Sajnálatos módon az EMMI érdemi válaszra nem méltatta a szervezet petícióját, hanem a jól ismert forgatókönyv szerint egyszerűen csak letagadta a szegénység miatti gyermekkiemelés tényét. Most viszont az Alapvető Jogok Hivatalának Biztosa, Székely László ombudsman adott ki egy átfogó jelentést, amely egytől-egyik alátámasztja a TASZ által megfogalmazott állításokat.

A szervezet sajtóközleményében többek között ez szerepel: „Az ombudsman jelentésében megállapította, hogy korábbi vizsgálatai óta sem történt előrelépés, a szakellátásban élő gyermekek harmadát ma is szegénysége miatt szakítják el a hatóságok családjától.”

Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprojektjének jogásza hangsúlyozta: „Az állam felelőssége, hogy segítsen ezeknek a családoknak! Szülők és szakemberek évek óta kérik a minisztériumot, hogy a családok büntetése helyett érdemi, strukturális intézkedéseket tegyen, reméljük, hogy az ombudsman felszólítását végre komolyan veszik.” Hozzátette: „Az ombudsmannak adott szakmai válaszokból az is kiderül, hogy kizárólag a gyermekjóléti alapellátás megerősítésével nem lehetséges megelőzni a családok ilyen nagy arányú elszegényedését, ezért további, a gyermekvédelem területén kívüli, összehangolt szociálpolitikai intézkedések is szükségesek a jogsértő helyzet megszüntetéséhez.”

Nos, a fentiek egyértelműen rávilágítanak arra, hogy hiába nem akarnak Orbánék szembenézni a ténnyel, most már nem fogják tudni letagadni a nyilvánvalót: a lakhatási szegénységnek bizony gyermekkorú áldozatai is vannak, méghozzá szívszorítóan nagy számban.

Természetesen bizonyos esetekben egy gyermeknek valóban jobb, ha az állami szervek segítségével kiemelik őt egy kilátástalan élethelyzetből, az éhezés, a nyomor és a mocsok miliőjéből, azonban riasztóan sok az ilyen eset. Szégyen és gyalázat, hogy miközben a miniszterelnök strómanjának mindennap leesik valamilyen többmilliárdos, de alsó hangon minimum sok száz milliós közbeszerzés, addig minden harmadik gyermeket a kormány szerint nem létező szegénység miatt szakítják el a családjától.