Ki volt a magyar közönség egykori tanítómestere?
A képzőművészetnek nem csak művelői lehetnek fontosak. Az igazi műélvezet elérésében nagy szerepe van a művészeti íróknak, kritikusoknak, művészettörténészeknek is. Lyka Károly, aki eredetileg maga is képzőművész volt, a magyar és európai művészet megszállott és elkötelezett tolmácsolója lett.
Lyka Károly kivételes zsenik korszakának kivételes tehetségű művészettörténésze volt. Olyan festőegyéniségekkel dolgozhatott együtt, mint például Hollósy Simon, Iványi-Grünwald Béla, Csók István vagy éppen Rippl-Rónai József, Fényes Adolf és Réti István. Megjárta Münchent, de bebarangolta Itáliát és Görögországot is. Benne volt a művészeti élet pezsgő világában.
Alkotott, tudósított, megfigyelt, megérzett, felfedezett, megismertetett emberek millióival rendkívüli képzőművész egyéniségeket. Tanított a Képzőművészeti Főiskolán, amelynek igazgatója is volt. 1902-től tizenhat éven át szerkesztette a Művészet című folyóiratot, amely diszkrét eleganciával akarta átvezetni a modern művészet forma- és ízlésvilágába a konzervatív közönséget. Lyka Károly a modern magyar festészet bölcsőjének is tekinthető nagybányai művésztelep korszakalkotó jelentőségét is felismerte.
1939-ben a Nyugat folyóiratban Farkas Zoltán, a korszak elismert művészeti kritikusa a következő szavakkal köszöntötte az akkor hetvenéves Lyka Károlyt:
„De nemcsak a kritikus és tudós Lykának műve nagy jelentőségű, hanem a tanítómesteré is. Nem a főiskolán töltött tanári éveire gondolok, ahol az ifjak ezreit lelkesítette remek előadásaival, hanem arra, hogy a magyar közönségnek is tanítómestere volt. Hiszen volt még nem régen olyan idő, amikor a közönséget az emberi élet egyik legszebb kivirágzása, a képzőművészet is érdekelte, a hozzá vezető úton pedig éppen Lyka Károly volt legavatottabb vezetője. Minden nagyképűség nélkül, a mindennapi élet egyszerű és közvetlen nyelvén oktatott. Meleg szeretettel, lelkesen, de halk szóval beszélt, kristálytiszta gondolkodása nem tűrt semmi pátoszt, vagy cicomát.
Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy találó képet adjon arról, amivel foglalkozott. Élesen, a legfontosabb vonásokkal kirajzolt képet, hogy mélyen véshesse belé olvasója lelkébe. És ez a kép mindig mélyről markolt tulajdonságok rajzából állott, mert Lyka a művészet világának nem könnyen felismerhető jelenségeit is néhány egyszerű szóval foglalta össze.
Egyik történeti művében megírta, hogy írásaival azt az érzést iparkodik felkelteni, mintha olvasója múzeumba sétálna, ahová összegyűjtötték a művészet múltjának legbecsesebb emlékeit, hogy ezek legfontosabb jellemvonásainak megismerésével jusson közelebb azok élvezetéhez.”
(A cikk első változata 2018.01.04-én jelent meg.)