„Nyújts feléje védő kart”
199 évvel a Himnusz születése után, a magyar kultúra napján a védő karra nagyon nagy szükségünk van. A balsors újra, vagy megint tépi a magyarságot, a veszedelmek megint csak kelet felől közelítenek, ahogyan azt Kölcsey Ferenc is megírta nemzeti imádságunkban.
Hogy tisztán látott-e a reformkor nagy költő-politikusa, ami a múltat, a jelent és a jövőt illeti, azt minden magyar történelmet ismerő ember eldöntheti magában.
Hogy az egyik legnagyobb magyar hazafi túlontúl borúlátó volt? A balszerencsés múlt tanulsága és a baljóslatú jövőtől való félelem komorrá tette Kölcsey Himnuszát? Az elmúlt századok magyar történelme nem adott sok okot az optimizmusra. A változás, változtatás lehetősége, esélye előtti várakozás azonban bizakodással töltötte el nem csak a reformkor meghatározó gondolkodóit.
Valami hasonló dologban hittek akkor is, mint amiben most a választások előtt sokan reménykedünk: tisztább, igazabb, hazájához hű, azt el nem áruló, felelős magyar vezetők eljövetelében. Reményt, hitet egy sokkal jobb Magyarország megvalósításában. Kölcsey küzdött Erdélyért és a részek visszacsatolásáért, a magyar nyelv ügyéért, egy igazságosabb alkotmányért, egy, a haladó gondolkodást tettekben is megvalósító hazáért. Hitt és bízott a reformok erejében, az emberi szabadságjogok védelmében.
Vajon ma hány magyar kormánypárti politikus ér fel Kölcsey szellemi magaslatához? Az Országgyűlésben hányan mondhatják tiszta szívvel, hogy jelszavaink valának, haza és haladás?
Kölcsey Ferenc a következőképpen fogalmazott az előbb idézett búcsúbeszédében 1834-ben:
„Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól: Isten virrassza fel e nemzetre a teljes felvirágzat szép napját!”
A rendszerváltás után 32 évvel ennél többet mi sem kérhetünk.
(A cikk első változata 2018.01.22-én jelent meg.)