Közben a Fidesz még választási csalás gyanújába is belefuthat

Az elbizakodottság nem csak a miniszterelnök veje elleni maffiavádak vagy a migráns tematika leleplezett hazugságai esetében okozhat gondot a kormánynak. A tiltott kampányfinanszírozás miatti izmozásuk is visszafelé sülhet el. Bár örülhettek, hogy az elmúlt években megkaparintották szinte a teljes köztéri hirdetési piacot, végül épp ezért futottak bele ők is a tiltott kampányfinanszírozás gyanújába.

Immár szinte csak a Fidesz plakátolhat.

Az ellenzéki pártoknak nem sok felület maradt, ahová kihelyezhetnék plakátjaikat. A nem Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégek által birtokolt helyek többségét egy kormányhoz közeli médiaügynökségen keresztül vásárolták fel. Az e heti HVG arról ír, hogy a szóban forgó cég, az Odex Outdoor Expert Kft. olyan hatékonyan zárja el a lehetőségeket a kormánynak nem tetsző hirdetők elől, hogy még lefoglalt helyeket is visszamondott. Ez pedig már-már törvénysértő módon korlátozza a versenyt. Aztán közvetlenül a kampány kezdete előtt, választási lehetőséget nem hagyva fix helyeket kínált adott áron az ellenzéki pártoknak, amit közülük sokan nem fogadtak el. Ezzel a kör bezárult, hisz egyéb szabad helyek már nem maradtak, például a településkép védelméről szóló jogszabály módosításának trükkjével azt is lehetővé tették hűbéres önkormányzataiknak, hogy esztétikai szempontokra hivatkozva megszüntessenek köztéri hirdetési felületeket.

Így a kampány előtt két héttel a Fidesz nyugodtan rakhatta ki menekültellenes, kerítéses plakátjait az Odex helyeire. És itt került szar a palacsintába, mert a kormánypárt a tavalyi listaárat fizette ezért, ami 33 százalékkal kevesebb, mint az idei, márpedig kampányidőszakon kívül csak az irányadó listaáron vehetnek plakáthelyeket a pártok – mint azt a Jobbik szívatása óta mindannyian megtanulhattuk. Így ezúttal az ellenzék kezdeményezhet számvevőszéki vizsgálatot a Fidesz ellen a 33 százalékos tiltott kedvezmény miatt. Ezután már a Nemzeti Választási Bizottság, majd a bíróság az illetékes, utóbbinak pedig gyorsan kell döntenie az ügyben. Akár azt is kimondhatják, hogy a Fidesz választási csalást kísérelt meg, ami azért befolyásolhatja a kampányt.