Ki volt az a legendás magyar színésznő, akit WC felelősnek neveztek ki az ötvenes években?

Éppen harmincöt éve, 1988-ban neveztek el utcát Budakeszin Mezei Máriáról, aki halhatatlan filmcsillag és legendás színésznő volt a múlt században.

A kecskeméti zsellérek korán félárván maradt unokáját szerény tisztességben nevelte fel édesapja. A jogi- és bölcsészeti tanulmányokat is megkezdő Mezei Máriát családja óva intette a színészi pályától, a fiatal lányt gyerekkora óta dédelgetett álmának megvalósításában mégsem lehetett megakadályozni. A rendkívüli tehetségnek kijáró siker pedig eljött és rövidesen a hónapos szobák, filléres hétköznapokhoz szokott színésznő 1938-ban már ünnepelt sztárrá vált.

Tartott mindez a második világháború kitöréséig, amikor is Mezei Mária önkéntes száműzetésbe vonult, majd a háború elcsendesedésével nem átallott mélyről jövő istenhitéről számot adni a színpadon is. A bujdosó lány címet viselő, 1952-ben előadott, dramatizált székely népdalcsokor szemet szúrt az elvtársaknak és gyorsan letiltották a Vidám Színpad műsoráról. A színésznő ez idő tájt WC felelős volt a Vidám Színpadon, mint azt a Szigethy Gábor szerkesztette Mezei Mária Kedves hatalom! című könyvéből megtudhatjuk.

Az egyébként francia sanzonokat is kiváló nyelvi és hangi adottságokkal interpretáló művésznő az ekkoriban őt ért vádakat úgy fogalmazta meg, hogy a pesti színházak kapui állítólag polgári, formalista, negatív lénye miatt vannak csukva előtte. Hogy az elvtársak nem éppen kifinomult ízlés- és gondolatvilágát, így az általuk képviselt ideológiát is sértette Mezei Mária értékvilága, az nem vitás. Persze mindig volt mire hivatkozni. A mellőzöttség oka lehetetett részben a színésznő gyengülő egészségi állapota, no meg minden egyéb, amit az ötvenes évek kulturdiktátorai kiötlöttek ellene.

Mindenesetre a színésznő évekig tartó művészi megaláztatása nem múlt el nyomtalanul. Mezei Mária 1952-ben segélykérő levelet írt Révai elvtársnak, a hírhedt népművelési miniszternek, csak hogy újra előadhassa tizenöt perces műsorszámát, amelyben - mint ahogyan levelében fogalmazott: „a székely nép s az én kecskeméti magyar szívem dobogott”. Választ nem kapott.

Később a Madách Színház, majd a Nemzeti Színház tagjává is váló színésznő lenyűgöző alakításokkal bizonyította művészi nagyságát. Még 1968-ban részt vett egy kanadai turnén, de később betegsége miatt visszavonult. Budakeszin, halála után öt évvel utcát neveztek el róla, és ugyanott a Petőfi Sándor utcában egykori lakóháza, „vályogvára” ma emlékházzá alakítva várja a színésznőt tisztelő és rá emlékezni vágyó publikumot.