„Haragszik és dúl-fúl az Isten/ vagy csak talán alszik az égben, / aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?”
105 évvel ezelőtt, márciusban fogták perbe Babits Mihályt Fortissimo című verse miatt, melynek tartalma 2022 tavaszán is különösen aktuális.
Istenkáromlás miatt fogták perbe Babits Mihályt, noha a vers szövegét értelmezni képes és az irodalomi szövegek átvitt jelentésével is tisztában lévő emberek akkor is tudták, hogy alaptalan a vádaskodás. Még belegondolni is szörnyű abba, hogy milyen világ az olyan, amikor a gondolat szabadsága, a művészi önkifejezés korlátok közé szorul, cenzúrázott vagy egyenesen egy irodalmi mű elkobzására kerül sor. Pedig volt ilyenre bőven példa a magyar történelemben is.
Valami olyasmiben bízunk mindig, minden rendszerváltás után, hogy majd úgysem lépünk bele kétszer ugyanabba a folyóba. Aztán meg valahogy úgy alakul, hogy mégis. Vagy legalábbis egészen közel kerülünk a folyóhoz és csak az utolsó pillanatban sikerül - ha sikerül - felismerni a tévutat, hogy eddig, és ne tovább.
Manapság nem divat a művészek körében nagy dobra verni, hogy valaki milyen politikai nézeteket vall. Sokan hallgatnak, próbálnak semleges vizekre evezni, már amennyire egy adott művészeti ág ezt engedi. Mondjuk egy képzőművész vagy egy zeneszerző megteheti, hogy a sokszor alantasnak ítélt közéleti kérdésekben nem foglal állást. Persze ez is kétséges, hogy a világ forrongó valósága elől mennyire és meddig lehet elmenekülni az elefántcsonttoronyba. Mert a befogadó közönség ott van: körülötte, vele és általa is alakulnak a békés vagy háborús mindennapok.
Egy író mit tesz, tehet ilyenkor? Átevez a gyermek- és ifjúsági irodalom ártatlannak remélt vizeire? Nem ír és átmenetileg vagy végérvényesen feladja művészi ambícióit? Megalkuvó lesz és kiszolgálja az adott rendszert? Keresi a semleges témákat? Ha kell akkor jobboldali, máskor meg baloldali nézeteknek ad hangot műveiben? Erre is arra is van bőven példa.
Babits Mihály megpróbált középen maradni. Megpróbált, ha kellett értékelvű, humanista művészként hangot emelni a pusztulásba vezető út ellen. Ezt tette a Fortissimo című versében is, az első világháború értékvesztett zsákutcájának felismerésekor és tette mindannyiszor, ahányszor kiállt és az irodalom eszközeivel küzdött a morális talpon maradásért. A nagy költőfejedelemnek a Nyugat főszerkesztőjeként bőven akadtak a két világháború között kezdetben kényes, majd egyre jobban eldurvuló irodalompolitikai tűzharcai. Pedig nem ő akart háborúzni, sőt. Etikus akart maradni egy olyan világban, ami nem a humánumról szólt.
(A cikk első változata 2018. 03. 01-jén jelent meg.)