Kéri László: Van arra még kelet-európai példa is, hogy a folyamatossá váló tüntetésekbe a kormány is belebukhat
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
ZSPB.: Milyen hatása lehet a kormányellenes tüntetéseknek? Meddig tarthatnak ki az emberek?
Kéri László: Ez a mostani tüntetés-hangulat megkülönböztetett figyelmet érdemel. Visszatekintve, szinte mindegyik választás után volt valamiféle tiltakozás, hiszen a vesztesek mindig is nehezen törődnek bele a vereségükbe. Ilyen méretű felháborodás azonban csak egyszer volt, 2002-ben, amikor a Fidesz hónapokig nem volt képes lenyelni a számára váratlan vereség tényét, s ha valaki visszaemlékszik, tudhatja, hogy eléggé forró volt az a nyár. A mai helyzet azonban gyökeresen különbözik minden korábbitól, mert most a veszteseket nem a pártok jelenítik meg, hanem elsősorban a választók tekintik magukat becsapottnak.
ZSPB.: Miért?
K.L.: Valahol azért meg kell jelennie annak is, hogy a mai magyar társadalomban a többség mégis csak a Fidesz ellen szavazott, még akkor is, ha a jelen szisztémában a kisebbség óriási győzelemmé transzformálható át. Rengeteg ember kérdezi: hogyan lehetséges, amikor a környezetében alig található kormánybarát hang és hangulat? Ezen a ponton ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nemcsak a fővárosban, de a nagyobb városok közül többen is egyértelműen a Fidesszel szemben szavazók alkották a többséget. Nekik egyszerűen nem hihető ez az elsöprő győzelem. Így azután meglehetősen különös keveréke állt össze az ellenzéki pártokban való csalódásnak, a számtalan apró trükközés-keltette bizalmatlanságnak és a kapitális hazugságra alapozott győzelem hiteltelenségének.
A választás körüli szabálytalanságok hírei, a vasárnap estén milliók számra kényszerűen megélt sokórás - és szánalmas - titkolódzás miatt keletkezett gyanakvás már másnaptól kezdve páratlan mértékű netes hírcserére sarkalt sok-sok ezernyi csalódott embert, különösen a fiatalabb korosztályokban. Úgyszólván órákon belül terjedt el elképzelhetetlenül nagyszámú tömegben az a felismerés, hogy mindezt nem lehet szó nélkül hagyni.
Egy kicsit hasonlít ez a hólabdaszerűen felgyorsult mozgás a néhány évvel ezelőtti netadó elleni tüntetés váratlanul érkező és pillanatokon belül nagyra nőtt sikeréhez. Akkor is, most is, a közösen megélt csalódás és becsapottság elképzelhetetlen gyorssasággal váltotta ki nagyon sokakból a „ne nézzenek ennyire hülyének” élményét. A kollektív önérzet sérelme hihetetlen dolgokra képes.
ZSPB.: Lehet hosszútávon jövője ezeknek a tüntetéseknek?
K.L.: Ezt nehéz megjósolni, de szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon nem értek egyet a tüntetések jelentőségét lekicsinylő, azokat jelentéktelenítő hangokkal.
Egyrészt, van arra még kelet-európai példa is - nem is egy -, hogy a folyamatossá váló tüntetésekbe akár a kormány is belebukhat. Másrészt a folyamatossá váló demonstrációk olyan nyomásgyakorló, közösségi, politikai részvételi formák, amelyek újbóli megtanulása nagyon is ráfér arra a magyar társadalomra, amely talán már túlzottan is beletörődni látszott a megváltoztathatatlannak tűnő viszonyokba.
S még valami! Amíg az ellenzék nem tér magához, nem tanulja meg magát - más alapokon - újjászervezni, addig nagyon is hasznos lehet, ha a kormánnyal szembeni fék, ellensúly a lehető legközvetlenebb politikai részvételi formák között jelenik meg. Akármit is híresztel minderről a kormány, akárhogyan is ócsárolják az utcán tüntetőket, nevezik őket Soros-ügynököknek, mindez nagyon is kézzelfogható ellenpontozása lehet annak az alaptalan sikerpropagandának, amit a meg nem érdemelt kétharmad nyomán újból a nyakunkra szeretnének kényszeríteni.
ZSPB.: Felhatalmazva érzik magukat, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak?
K.L.: Elegendő áttekinteni a választásokat követő néhány nap belpolitikai mérleglistáján:
- Csokorba gyűjtött és látványosan publikált ellenség-lista kormányközeli hetilapból, a lehető legrémesebb történelmi hagyományokat felidézve.
- Ugrásszerűen megemelkedő kivándorlási szándékok, s leginkább a fiatalabb korosztályok köréből.
- Szándékosan halogatott, folyamatosan jelentéktelenítő hivatalos lépések a választás tisztaságát számon kérő panaszokra.
- Megszűnő Magyar Nemzet és Lánchídrádió.
- A hazánkat elmarasztaló eljárás felerősödése Brüsszelben, a korábbról nagyon is jól ismert panaszok miatt.
- S az a kiszivárgott hír, miszerint az új parlament első dolga a civil szféra további vegzálását hívatott törvény elfogadása lesz.
Ez lista a választásokat közvetlenül követő néhány nap mérlege. E féltucat ügy mindegyik tétele már önmagában is arra utal, hogy a kormányzat az ellenzéki erők tartós bénultságában erősen bízva úgy hiszi: hosszú ideig azt tesz majd, amit csak akar.
ZSPB.: Tulajdonképpen eddig is azt tette…
Nem. Egyrészt itt térhetünk vissza a tüntetések jelentőségére. A sok-sok szombati jelszó közül számtalanszor kihallottam mindazon panaszokat, szemrehányásokat, amelyekről a Fidesz azt hiszi, hogy a választó nem vett tudomást róluk. Másrészt ez az ország már soha nem lesz olyan, mint április 8. előtt volt. Kétharmad ide, kétharmad oda, a mai Magyarországon milliók fognak emlékezni az eltűnt milliárdokra, a helikopterekre, az üresen kongó stadionokra, a pofátlan és csalárd rokonokra, a hazugságokra épített kampányok megalázó mivoltára stb. Lehet itt változatlan módszerekkel uralkodni, lehet eltekinteni milliók lesújtó véleményéről, de mindez előbb-utóbb csőstül fog visszaütni, noha most még nem tudjuk megmondani, hogy mikor…