Senkinek sem kell, mégis rengeteg pénzt tol a kormány Schmidt Mária Figyelőjébe
A hazai nyomtatott sajtó állapotáról a G7 készített tanulságos összesítést. A hetilapok közül például a Figyelőt olvassák a legkevesebben, a kormányt azonban ez nem érdekli, valami különös oknál fogva ezen a piacon szinte csak itt hirdetnek, de jól jár a Magyar Idők és a Magyar Hírlap is.
Érdekes, ugye? Ha eladni kívánsz valamit, legyen az akár kreált hír, a hatalom megtartását célzó propaganda, vagy éppen Németh Sziló receptkönyve, esetleg a piacra dobnál egy xxxxl-es, extraerős gombokkal ellátott inget, ami az Orbánhoz hasonló méretekkel rendelkező emberek számára lenne keresett termék, akkor bizonyára olyan felületeken hirdetnél, ahol tudnád, hogy sok emberhez jut el az üzeneted. Ezzel szemben a Figyelőre sok mindent lehet mondani, de azt nem hogy tömegek forgatnák a lesajnált újságot. A kormány azonban ennek ellenére tömi pénzzel a 2016-ban a csőd közelébe jutó - ezek nélkül a pénzek nélkül valószínűleg már rég megszűnő, ugyanis már akkor mindössze 7000 olvasójuk volt - lapot, sőt, a Schmidt kezébe kerülő Figyelő ezt a „teljesítményt" is alulmúlta, egy évvel később már 4000-nél is kevesebben gondolták úgy, hogy ezért a sajtótermékért érdemes pénzt kiadni.
Ez az adat különösen megmosolyogtató annak tudatában, hogy a heti 3800 darab újság jó része az államigazgatásba kerül.
És akkor most tessenek nagyon figyelni!
Mindezek ellenére 2017-ben a kormány listaáron 780 millió forint értékben hirdetett a hetilapban, ez pedig több mint tízszerese annak, amit az összes többi - jóval olvasottabb - lapnál költöttek.
A másik négy hetilapban, a Magyar Narancsban, a HVG-ben, az azóta már megszűnt Heti Válaszban, illetve a 168 órában összesen 75 millió forint landolt állami hirdetésként, pedig összesített példányszámuk közel 15-szöröse a Figyelőnek.
A fentiek tudatában nem nehéz kitalálni, hogy a lesújtó számok ellenére miért tolhat mégis brutális pénzeket a kormány Schmidt Mária lapjába.
Természetesen a napilapok terén sem túl rózsás a helyzet, itt Orbánék már ellehetetlenítették azt, akit kellett. A Puch László nevével fémjelzett Népszava azért menekült meg, mert tavaly majdnem 30-szor annyi állami bevételt kalapozott össze, mint az azt megelőző évben, ezzel pedig 289 milliós profitot tudott termelni.
A szintén elképesztő mélységekben tevékenykedő, médiamunkásokkal kitömött Magyar Idők 897 millió forintnyi állami reklámot húzott be tavaly, a Magyar Hírlap pedig 637-et. Előbbi esetében pedig egészen elképesztő módon a hirdetési bevételek közel 90 százaléka állami forrásból származik.
Orbánék brutális gyorsasággal és ellentmondást nem tűrően nyírták ki alakították át a nyomtatott sajtó piacát is, gyakorlatilag ők döntötték és döntik el, melyik lap maradhat életben. Ezek a döntések pedig, ahogyan azt már megszokhattuk minden racionalitást mellőznek, a hatalom fenntartását, illetve az egyéni érdekeket viszont kitűnően szolgálják, ezzel pedig bevégzik egyszerű, szánalmas küldetésüket.
