Kéri László: Magyarországon a jelenlegi körülmények között sok-sok milliárdért stadionokat építeni őrültség és közéleti bűnözés
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Az uborkaszezonban talán első körben elvonatkoztathatunk egy kicsit a napi politikától. Figyelemmel követi a vb-t úgy is, hogy a magyar válogatott szokás szerint nincs jelen Oroszországban?
Kéri László: A Zsúrpubi olvasó közönségének elsöprő többsége talán el sem tudná képzelni, milyen érzés, ha az ember úgy izgul végig egy focivébét, hogy annak a nagy részében a magyar válogatott is érdekelt, mivel erre harminckét évvel ezelőtt volt példa legutoljára. A koromnál fogva én ezt az élményt négyszer is megtapasztalhattam, amiben nemcsak a legtermészetesebb nemzeti érzés és büszkeség volt az erőteljes mozzanat, hanem egyfajta kíváncsiság is kielégülhetett: a világszínvonalhoz képest vajon mi hol állunk? Amikor az ember a saját szemével láthatta, hogy Albert, Mészöly, Farkas, vagy Nyilasi és Törőcsik semmivel sem kisebb tudású tehetség, mint a koruk ünnepelt világsztárjai… Most ilyesfajta összehasonlítás eszébe nem juthatna senkinek sem, mert megtanulhatatlan nevű andorrai és feröeri-szigeteken játszadozó amatőrökkel vagyunk kénytelenek egybevetni itthoni jószándékú, ám különösebb tehetséget felmutatni sem képes válogatott focistáink tudását.
ZSPB.: Pedig ennyi pénz még soha nem állt rendelkezésre a magyar futballban.
K.L.: Hát…igen… A választásokat megelőző hetekben többször is megjelent az a számítás, mi szerint ez a kormány 2010 után legalább 1500 milliárd forintot öntött a magyar sport, és ezen belül leginkább a labdarúgás feneketlen hordójába, ám különösebb eredmények nélkül.
Ugyanezen évek során a hazai labdarúgás mindenféle nemzetközi megmérettetésben szégyenteljes és mindinkább halványodó teljesítményt volt képes csak produkálni. Az egyszeri – két évvel ezelőtti Eb-fellángolást – az előzmények és a következmények tükrében nyugodtan tarthatjuk kivételes eseménynek. Mára már a hazai lakosság döntő többsége számára a labdarúgás nem jelent többet, mint egy valaha volt – csekély tehetségű – focista jelenlegei hatalmi mámorának határtalan kiteljesedését. Az NBI-es meccseken annyian kódorognak, mint ahányan az én gyerekkoromban egy-egy jobb edzésen kíváncsiskodtak. Fordulónként húsz-harmincezer néző kedvéért sok-sok milliárdért stadionokat építtetni nem csak pazarlás, nemcsak őrültség, hanem a jelen és a jövő ezer és egy égető hiányával szembeni felelőtlenség és folytatólagos közéleti bűnözés.
ZSPB.: Viszont Orbán szerint 2030-ra Európa legegészségesebb nemzete lehetünk.
K.L.: Vegyük példának az iskolai sportolási lehetőségeket! Ha már annyira elkötelezett a kormány a jövő generációinak egészsége és sportolási igényei iránt, akkor ebből az irdatlan összegből már régen meg lehetett volna teremteni a korszerű, színvonalas és százezernyi gyerek számára nagy jelentőségű, hatásos iskolai sportolási színtereket. Az itt uralkodó állapotok, kétségbeejtő feltételek milyenségéről bárki meggyőződhet, ha a legközelebbi rokongyerek iskolai tornaóráinak mindennapi körülményeit megnézi. Nem vitatom, hogy az elmúlt évtizedben számos szép és hasznos iskolai sportolási lehetőség teremtődött, de a többség és az átlag ma is szégyenteljes állapotokat mutat. A stadionokra költött pénzekből iskolák százaiban lehetett volna létrehozni a minőségi tömegsport alapfeltételeit. S akkor egy évtized múlva a hazai/kiemelt sportágak valóban jó alapokkal rendelkező gyerekek százezreiből válogathatnák ki az élsportolásra is alkalmasokat. Ehelyett ma a labdarúgó akadémiák semmiféle érdemi produktumot nem hozó rendszerét erőltetik. Az a baj ezzel az egész orbánista szisztémával, hogy ezerszámra ömlenek a milliárdok egy olyan alrendszerbe, ahol a teljesítmény, az elszámoltatás, a pénzügyi fegyelem és a visszacsatolás egésze meglehetősen esetleges. Ezért a sportban élők úgy is viszonyulnak ezekhez a pénzekhez, mint valami külső ajándékokhoz. Két héttel ezelőtt az Élet és Irodalomban megjelent egy hosszú interjú azzal a Mezey Györggyel, aki utoljára volt képes Magyarországon nemzetközileg is számon tartott válogatott megteremtésére. Az ő mondanivalójának is az a lényege, hogy a jelenlegi hazai foci az alapjainál van tönkre téve, s amíg az alapok ilyenek, addig egyre megy, hogy mennyi pénz pazarlódik el ebben a hibás rendszerben.
Orbán nagyszabású - s nem egyedüli - tévedése az, hogy úgy véli: ha valahol, valakiknek kivételezett helyzetet teremtenek és hozzá korlátlan anyagi feltételeket biztosítanak, akkor az a világ már magától is hatalmas teljesítményekre lesz képes.
ZSPB.: De úgy tűnik, hogy nem.
K.L.: Lassan egy évtizede tanulmányozhatjuk ennek a meglehetősen önkényes gondolkodásmódnak a következményeit. A felszínét tekintve ez a hatékonyságmániás mentalitás roppantul progresszívnak tetsző, mert gyors elsőbbséget biztosít minden kitűnőnek látszó szándéknak és akaratnak. Cserébe ez a mentalitás hajlamos zárójelek közé rakni minden egyéb olyan peremfeltételt, amely nem egyezik meg az ő szándékaival. S ha ezek az ellenkező hatások mégis hatni képesek, akkor ezekről vagy nem vesz tudomást, vagy egyszerűen elnyomja ezeket.
ZSPB.: Akkor ez Orbánnál nem is csak pusztán futballmánia?
K.L.: Nem, bizony. Minden egyéb területen igyekszik így működni. Ha megnézed az elmúlt napok más, a focival semmiféle kapcsolatban nem lévő ügyeit, akkor ugyanezt a mentalitást látod tobzódni. A Stop Sorosról már ezerszer elmondtuk, hogy végső soron a civilek kellemetlen, ellenőrző szerepét szeretnék kigyomlálni. Az európai ügyészség létrehozatalát eleddig 22 uniós ország tartaná fontosnak, mi viszont ama ideológia jegyében ellenezzük, mert sértené a szuverenitásunkat. (Érdekes, az onnét kapott ezermilliárdok elfogadása pedig nem sérti a szuverenitásunkat és az önérzetünket.)
A Jobbik ellen újból szabadjára eresztett ÁSZ pedig nem tesz mást, mint amit a kormányfő már márciusban beígért: elégtételt fognak venni. S hol is kezdhetnék leginkább, ha nem a legerősebb ellenzéki párt működésének megbénításánál? Ez a három példa mindegyike az elmúlt néhány nap fejleménye, de – ami közös bennük, az ugyanaz, amit már a focimánia kapcsán részleteztem neked. A külső kontroll kiiktatása, a saját, eltökélt szándékok erőszakos végigvitelének az igénye.
Egyelőre reménykedjünk abban, hogy most legalább egy hónapig meccseket fog nézni, és addig majd az országnak is nyugta lesz az ötletrohamaitól.