Toroczkai így integet

Bár a kormánypárti média már azt sem tudja, hogy hogyan futtassa "őfelsége" legújabb radikális "ellenzékét", azért nem árt egy kis emlékeztető Toroczkai László valódi politikai értékrendjéről. Ásotthalom polgármestere egy csomó helyen elmondta, hogy ő bizony néppárti, azonban a képen látható nem éppen néppárti mozdulat igen beszédes és inkább valami másról árulkodik.

Persze nem vagyunk meglepődve, hiszen már számtalanszor csatát nyert a valóság a Toroczkai László által elmondottakkal szemben. Ez most csak egy újabb bizonyíték, hogy Toroczkai meglehetősen árnyaltan viszonyul az igazsághoz, valamint arra, hogy az internet nem felejt.

 

Ilyen egy karlendítés Toroczkai Lászlótól:

toroczkai_integet

 

Ez pedig a mozdulat ideológiai megerősítése:

csakazertis_integet