Morvai újabb harca a NER kórképe

Morvai Krisztina neve a választások előtt azzal került be a főcímekbe, hogy míg az őt zsíros brüsszeli állásába, az EP képviselői székbe ültető Jobbikot ekézte, addig az Orbán vezette Fidesz politikáját méltatta. A sokak által politikai renegátnak tartott Morvai úgy tűnik, hogy egyelőre nem találja a helyét a NER-ben, ki tudja még az is lehet, hogy a pletykák szerint zsoldként beígért pozícióját sem fogja egykönnyen megkapni. Most éppen a Pilisszentléleken forgatott A mi kis falunk című sorozat ellen indított háborút, ezzel haknizva végig a kormánypárti médiát. Nagy bajban vagyunk, ha ez a lemez is megakad, mert akkor akár 10 évig is ez lesz a sláger.

Az RTL Klub A mi kis falunk című (rendkívül primitív, igénytelen) filmsorozatának immáron több éve, májustól októberig tartó napi rendszerességű forgatása miatt a festői szépségű, elvben csendes zsákfalu gyakorlatilag élhetetlen. A nagylétszámú (sic!) stáb folyamatos jelenléte és hangoskodása, a felhasznált járművek és műszaki eszközök keltette szinte folyamatos és elviselhetetlen zaj, a lakosok mozgásszabadságának és személyes szabadságának folyamatos és jelentős korlátozása a tulajdonhoz való jogot, az emberi méltóságot és a fentebb felsorolt alkotmányos jogokat oly mértékben sérti, hogy jogászként meggyőződésem: e filmforgatás tűrhetetlen, megengedhetetlen és jogsértő

 - szól a házmesterek emlékét megidéző Morvai-féle nyilatkozat.

Ennél még a 12 évig tartó, folyamatos ismétlésre állított „szemkilövetők” lemez is eredetibb volt. Sajnos a félország lelkivilágát, a teljes NER-t visszatükrözi Morvai újabb „ámokfutása”, amely mögött valami félelmetes méretű, zsigeri és leküzdhetetlen frusztráció állhat. Minihungarikumként is tekinthetünk erre a történetre, arra ahogyan egy szinte mindenkivel konfrontálódó ember minden útjába esőbe beleköt és bárkit megtámad, aki nem hódol be és nem rajongással fordul felé.

Ilyen a rendszer amiben élünk: hangos és agresszív emberek mindenféle felhatalmazás nélkül indítanak háborút a mi nevünkben...