Csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez! – Ön már aláírta? Akkor itt az ideje!

Az Európai Unió által létrehozott elsősorban csalásokra és korrupciós bűncselekményekre szakosodott szupranacionális ügyészséghez Magyarországon és Lengyelországon kívül már minden európai ország csatlakozott. Akik pedig nem, azok nyilván nem véletlenül döntöttek így. Orbánékat a hideg rázza egy olyan nyomozóhatóságtól, amely pont az uniós pénzek elsíbolásának ügyeiben kapna jogosítványokat.

Orbánék persze nem véletlenül félnek az új, európai intézmény felállításától, hiszen úgy tűnik, az egész ötlet ráillik az „Orbán-probléma” kezelésére. Az Európai Unió ugyanis mindeddig tehetetlenül nézte azt, ahogyan a nemzeti jogszabályok kiskapuit kijátszva, a nemzetközi antikorrupciós irányelvekre fittyet hányva röhögtek rajtuk a magyar kormány közeli strómanok és újfeudalista oligarchák a luxusrepülőn a „Vidi meccsre” menet…

Nyilván az Európai Unió vezetői és hivatalnokai nem gyengeelméjűek, így mára leesett nekik, hogy az Orbán-diktatúra a kettősbeszéd útján építi hatalma egyik pillérét. Ennek lényege, hogy amíg a Brüsszel-ellenes kampányokkal, most éppen a Sargentini-jelentésre épülő propagandával közös ellenségként vetíti föl az egybites választópolgárok számára az Európai Uniót, mindaddig a hatalma biztosításához szükséges hatalmas vagyonokat és horribilis pénzeket éppen az uniós forrásokból szipkázza ki magának.

Orbánék - a fenti okok miatt - elutasítják az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásunkat, de Hadházy Ákos független képviselő aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy a magyar emberek dönthessenek arról, hogy Magyarország csatlakozzék az Európai Unió ügyészségéhez. Aláírásgyűjtési akció keretében egymillió aláírást szeretne összegyűjteni a képviselő.

Az aláírásgyűjtéshez csatlakozott Lukácsi Katalin és Gulyás Balázs keresztény-konzervatív véleményvezérek is, akik ma délután, 16 órától 17 óráig a Széll Kálmán téren várják a kezdeményezést támogató magyar választópolgárokat. Aki pedig nagyon online, annak itt a honlap elérhetősége:

www.europaiugyeszseget.hu

 

hadhazy_euu