Ellenzéki összefogás az Európai Ügyészségért

Hadházy Ákos kezdeményezését támogatja a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és a DK is. Az LMP és a Jobbik is csatlakozott egy akcióhoz.

Korábban mi is megírtuk, hogy a független képviselő által indított aláírásgyűjtés a Ne hagyjuk büntetlenül! jelmondattal fut, a célja pedig, hogy hazánkban elérje az egymillió aláírást. Amennyiben ez sikerülne, komoly nyomást lehetne gyakorolni arra a kormányra, amely érthető okokból aggódva figyeli az akció sikerességét.

A még talán kevésbé ismert, "Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést!" nevet viselő európai polgári kezdeményezéshez nemrég csatlakozott az LMP, valamint a Jobbik. Azt szeretnék elérni, hogy

az európai intézményeket jogosítsák fel arra, hogy fokozott (többek között előzetes) ellenőrzést és szigorúbb szankciókat alkalmazzanak azokban az uniós tagállamokban, amelyek nem tagjai az Európai Ügyészségnek.

Itt egy éve van arra a szervezőknek, hogy legalább hét uniós országból összeszedjenek egymillió aláírást (az Európai Bizottság biztosi testülete szeptember végén vette nyilvántartásba az akciót), ha ez sikerül, az EB 90 napon belül határoz, jobb esetben pedig a hatáskörébe tartozó "jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat" terjeszthet elő. Pozitív forgatókönyv esetén is ezen a módon csak 2020 után várható kézzel fogható eredmény.

Csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez és ne hagyjuk büntetlenül az elmúlt, közel 10 év történéseit!

borit