"Magunkkal sem bántam kesztyűs kézzel" - interjú Vona-Szabó Krisztinával
„Ha ez így megy tovább, akkor eljön a pillanat, amikor mindkét gyűlölködő oldal olyan mélyre ássa az árkait, hogy nem lesz olyan hosszú létra, amelyen kimászhatnának belőle. Nagyon bízom abban, hogy sok százezer olyan ember van ebben az országban, aki csendesen építkezik, csendesen csinosítja a saját mikrokozmoszát, építi a maga közösségeit, és viszolyogva fordul el minden irányú destruktivitástól” – mondta a Zsúrpubinak Vona-Szabó Krisztina. Vona Gábor felesége szókimondó, önkritikus és kritikus könyvében nem kíméli sem saját magukat, sem a közélet jelen szereplőit, sem a Jobbikból távozó, „Fidesz-médiában haknizó futóbolondokat”. Komoly szerepet kaptak a magánéleti történetek, a Jobbik „nagykorúvá válása”, 2006, a hibák, a megoldások, és nem utolsó sorban a nők szerepe a politikában, a női felelősségvállalás. Minderről beszélgetett velünk is. Azért tegeződve, mert régóta ismerjük egymást.
Zsúrpubi: Idézek: „Van akarat a változtatásra? Lószar van, nem akarat. Indul egy tüntetéssorozat, s mi történik? A harmadik alkalommal már annyira veszik komolyan a tiltakozást, hogy pillecukrot sütögetnek technozenére a Kossuth téren. Aztán a kormány válaszul beveti az érinthetetlen CÖF-kommandót, akik nagyjából olyan intelligensek, hogy még a saját molinójukat is fejjel lefelé szorongatják.” Ezek a sorok még jóval azelőtt kerültek a könyvedbe, hogy Bayer Zsolt a tüntetéssorozatra reagálva megint - legyen bármekkora is a képzavar - békemenettel fenyegetőzik. Immár „civilként” látsz erőt a mostani ellenzéki megmozdulásokban?
Vona-Szabó Krisztina: Szerintem - és nagyon fáj ezt kimondani -, a jelenlegi megmozdulásoknak nincs tömegtámogatottsága. Persze, Budapesten ott van estéről estére több ezer ember, de ez meglehetősen kevés a rendszerváltáshoz. Rengetegen követik a Facebookon az eseményeket, és óriási öröm van, hogy Szél Bernadett élő bejelentkezéseit többen nézik, mint a közmédiát, de nagyjából ebben ki is merül a "lelkesedés". A kedvenc kommentem egy budapesti hölgytől származik, aki azt írta az egyik élő bejelentkezés alá: "Álljatok ki a jogainkért! Más kormány legyen!" Ebben szerintem benne van a magyar ember 2018-as mentalitása: harcoljanak mások, döntsék meg az Orbán-rezsimet mások, én majd követem a Facebookon. Elfáradtunk, rettenetesen megosztottak vagyunk, és szerintem most a kollektív néplélek - ez is képzavar - nem áll készen a rendszerváltásra. De nagyon örülnék, ha a közeljövő eseményei rám cáfolnának.
ZSPB.: 2006-os események külön fejezetet kaptak a könyvedben. Össze lehet hasonlítani az akkori és a mostani történéseket?
V.SZ.K.: Nem lehet összehasonlítani a két eseménysort, sajnos. 2006-ban tízszer-tizenötször többen voltunk az utcákon hetekig, s egy ennél jóval gyengébb hatalom sem roppant bele a történésekbe. Most egy bivalyerős hatalmi polippal szemben próbál ellenállni néhány ezer ember.
A Fidesz baromi jól felépítette a függésen alapuló rendszerét, a vidéki potentátok élet-halál-fizetés-közmunka urai. Ilyen helyzetben ki merné lengetni a szabadság zászlaját a kisbolt előtt? Arról nem is beszélve, hogy 2006-ban még azok közül is sokan elismerték, hogy Gyurcsány az őszödi beszéddel óriási bakot lőtt, akik egyébként baloldali érzelműek. Manapság a Fidesz tábora olyannyira kritikátlan, hogy a legbődületesebb ökörségeket is be lehet nekik adni, így senki nincs közülük, aki megkérdőjelezné a Fidesz-narratíva hitelességét.
Tulajdonképpen ez a legfőbb probléma, a szinte betemethetetlen ideológiai szakadék folyamatos mélyülése. Pedig már rég nem erről kellene szólnia egy ország közéletének.
ZSPB.: Gáborral viszont aktívan már nem vagytok részei ennek a közéletnek. 20 év után lehet teljesen tiszta lapot kezdeni? Ki lehet teljesen zárni az aktuálpolitikát a mindennapokból?
V.SZ.K.: Azon vagyunk, hogy tiszta lapot kezdjünk. Mi - és Gábor nevében is beszélhetek szerintem - abszolút civilként tekintünk magunkra, az más kérdés, hogy a társadalom egy jelentős része nem tudja elfogadni, hogy Gábor nem vesz részt az aktuálpolitika alakításában többé. Ez teljesen természetes, hisz akik bíztak abban (velünk együtt), hogy a Fideszt le lehet győzni, most gyászolnak. Azt hiszik, hogy ha Gábor még a politikai színtéren lenne, minden másképp alakulna.
Sok-sok levelet, üzenetet, kommentet kapunk, hogy ha Gábor a tüntetők élére állt volna, már nem állna ez a hatalom. Ez projekció: a vágyukat kivetítik Gáborra néhányan, de sajnos semmi nem változna.
Más utakon, módokon épít Gábor közösséget, nem a pártpolitika keretein belül. Az elkövetkező hónapok eldöntik, mennyire tud egy Vona Gábor civilként érvényesülni Magyarországon.
ZSPB.: Mennyire téma a vacsoraasztalnál még a Jobbik? Felmerül-e például, hogy a jelen helyzetben mit, s hogyan kellene tenni? Csak, mert vannak, akik még ma is úgy gondolják, hogy a háttérből most is Vona Gábor irányítja a pártot…
V.SZ.K.: Nem téma a Jobbik a vacsoraasztalnál. A párt elnöke Sneider Tamás, elnökhelyettese Gyöngyösi Márton, akik mindketten azt a szemléletmódot képviselik, amit Gábor is, így jó kezekben van a párt. Gábor nem szól bele a Jobbik életébe, miért is tenné? Hogyan is jönne ahhoz? Hozott egy döntést áprilisban, ahhoz tartja magát.
ZSPB.: A könyvedben azt írod, hogy akárhányszor eszedbe jut, „száz kilométeres sebességgel rohannál a falnak”, mert annak idején politikai meggyőződésből visszautasítottad a HVG által ajánlott újságíró-gyakornoki pozíciót. Mit gondolsz, más lett volna a későbbi pártelnök „hátországa”, ha akkor igent mondasz egy baloldali újságnak? Lehet, hogy a Jobbik is hamarabb igyekezett volna felszámolni azokat a bizonyos lövészárkokat?
V.SZ.K.: Hm, nem szeretem a "mi lett volna, ha..." kezdetű mondatokat, mert hiszem, hogy minden okkal történik. Akkor hoztam egy döntést, amit mai fejjel már elhamarkodottnak és szűklátókörűnek tartok, de akkor másmilyen voltam, mások voltak a mérlegelési szempontok az életemben. Akkoriban a Jobbik még csak mozgalom volt, nem is tervezték párttá alakítani.
2002-ben nagyon bíztunk a Fidesz újrázásában és a polgári Magyarország épülésében. Most már tudjuk, hiba volt, de ha a jövőbe látnánk, az még ijesztőbb lenne, mint régmúlt dolgokon elkeseredetten merengeni.
Már nem nézek hátra. Így nem is tudok arra a kérdésre felelni, mi történt volna másképp a Jobbikban. Valószínűleg semmi.
ZSPB.: Több helyen hangsúlyozod, ez a könyv nem mosakodás. Tévedések beismeréséből ugyanakkor nem kevés van. És ez azért is érdekes, mert az, hogy egy közéleti szereplő felvállalja, hogy hibázott, totálisan ismeretlen esemény a mai magyar fősodratú sárdobálásban.
V.SZ.K.: Számtalanszor hangsúlyoztam már - a könyvben is -, hogy Gáborról és a Jobbikról mindig mások mondták meg, mit is gondolnak valójában. Ha valamit mondott, akkor "lefordították" magyarabbra, és megmagyarázták, valójában mit is értett adott mondatok alatt.
Mert olyan tabukérdésekről kezdett a Jobbik beszélni, melyek felvetéséért azonnal a náci és antiszemita jelző járt, és ezzel egyúttal a párbeszéd visszautasítása is. Ma már ugyanakkor mainstream politikai műsorokban egykori liberális és baloldali emberek beszélnek ugyanazokról a kérdésekről, teljesen legitim módon. Gondolok itt például a cigány-magyar együttélés azóta is kibeszéletlen problémáira.
Csak közben eltelt egy évtized, érdemben nem történt semmi a megoldások keresésében, csak a téma bekerült a fősodorba. De ettől még Vona Gábor nagyon sokak szemében "náci" marad, holott soha nem volt az. Nincs miért mosakodnom, nem magyarázkodok, a könyvben az én igazságomat ismerheti meg az olvasó, és igen, magunkkal sem bántam kesztyűs kézzel. De ez teljesen rendben van. Szerintem aki nem változik, nem képes tévedéseket belátni, az szellemileg halott.
ZSPB.: Beszéljünk néhány konkrétumról! Például: időzített bombaként működő személyek a pártban, akik ma rendre a Fidesz-médiában hakniznak, elhangzik, hogy hiba volt a néppártosodást külön bejelenteni, vagy hogy Vona Gábor „túl jó ember vezetőnek”. Mindezekkel együtt a Jobbiknak tényleg volt reális esélye a kormányváltásra? Jól járt volna az ország egy Jobbik-kormánnyal?
V.SZ.K.: Én azt gondolom, volt reális esély Orbánék megdöntésére, persze. Pontosabban tisztességes körülmények, egyenlő esélyek, kiegyensúlyozott médiaviszonyok között mindenképpen lett volna.
Azon szoktunk mosolyogni otthon, hogy az tulajdonképpen csoda, hogy azok között a körülmények között, amelyeket a Fidesz az elmúlt években, különösen a kampány idejére, teremtett, volt egymillió-háromszázezer ember, aki a Jobbikra szavazott.
Hm, néppártosodás: igen. Azt gondoltam sokáig, hogy ezt nem kellett volna bejelenteni, csak csendben tenni Gábornak a dolgát, s az emberek úgyis észrevették volna a hídépítési szándékot. Erre Gábor azt mondta - és ebben igazat adok neki -, hogy abban az óriási média- és politikai ellenszélben, amellyel a Jobbik a kezdetek óta küzd, nem jutott volna el az emberekhez még ennyire sem az üzenet. A kiugrottak pedig nyugodtan felköphetnek és aláállhatnak, mert amit művelnek, az saját maguk megalázása, meghazudtolása és nevetségessé tétele is. Gábor abban az értelemben túl jó ember vezetőnek, hogy túlságosan empatikus. A végsőkig próbálta pacifikálni azokat az embereket is, akik tényleg csak az adandó alkalomra vártak, hogy hátba szúrhassák, őket láthatjuk most a Fidesz-média futóbolondjaiként. Igen, ezt a könyvemben is hangsúlyozom, mert ez a meggyőződésem, hogy Magyarországnak egy Vona Gábor vezette Jobbikra lett volna szüksége. De ez is egy "lett volna...", aminek már semmi értelme.
ZSPB.: Visszatekintve az elmúlt 20 évre, mai fejjel nem gondolod, hogy bizonyos kérdésekben határozottabban kellett volna megnyilvánulnia „a nőnek a politikus mögött”?
V.SZ.K.: Nem gondolom. Én nem arra "szerződtem" az esküvőnkön, hogy kellemetlen papagájként osszam az észt abban, amihez nem értek, amire nincs rálátásom. Ha véleményt fogalmaztam meg Gábor lépéseivel kapcsolatban, az mindig szimpatizánsként, gondolkodó emberként tettem, ahogy bárki más. Mivel semmilyen státuszom nem volt a Jobbikban soha, sőt még párttag sem voltam, milyen alapon szóltam volna bele bármibe? Mi otthon házaspárként működünk, gyereket nevelünk, az együttléteink nem politikai think-thank események.
ZSPB.: Vona Gábor visszavonulásával a „muszlimterroristázó”, „boltbólfizetésnélkültávózó” és egyéb színvonalas „cikkek” nem szűntek meg, ugyanakkor, mintha a kormánymédia Vona-Szabó Krisztina könyvét még nem tudta volna „megrágni”. Lehet, hogy nem tudnak vele mit kezdeni?
V.SZ.K.: Bevallom őszintén, nem olvasok kormánysajtót. Az ügyvédünk szól időről időre, hogy megint nyertünk, de már a pereket sem tudjuk követni. Azt korábbról, még a kampányból tudom, hogy a propagandagyár szerint én vagyok a hebehurgya, unatkozó Vonáné, aki egyszerű, mint a faék, és rivalizál a férjével - ez milyen beteg már - a lájkokért a Facebookon, mert két exhibicionista majom nem fér meg egy csárdában. Van egy barátunk, aki igazi önsorsrontó, minden agitprop műsort megnéz, s mindig megemlíti, ha "szerepeltünk". Innen tudom, hogy a Troll című műsor ránk épült egy időben. Érdekes történet ezzel kapcsolatban a közelmúltból:
a Troll műsorvezetőjével, Dobos Marianne-val (akkor még "e" nélkül) egy óvodába jártunk Szekszárdon. A szüleink ismerik egymást. A minap összefutott apukám és az ő édesapja. A hölgy apukája büszkén mesélte az én édesapámnak, hogy a lánya az Echo TV műsorvezetője. És az én apukám nem vágott vissza azzal, hogy tudja, mert az ő lányát gyalázza minden héten a "nívós" műsorában. Még ilyen szinten sem akart konfliktust egy régi ismerőssel, mert épp ez az, amiből már elege van mindenkinek szerintem. A könyvemet viszont nem is a Fidesznek írtam.
ZSPB.: A könyvbemutatón elhangzott az a mondat, hogy „aki eddig szeretett minket, még jobban fog szeretni, aki pedig gyűlölt, még jobban fog gyűlölni”. Talán a két véglet között lévőknek árnyalhatja a megítélését ez a kötet. De hányan lehetnek ők - mint írod - „az illúziók földjén”, az országban, ahol az embereknek „szükségük van a hazugságokra”?
V.SZ.K.: Nehéz kérdés. Hiszek abban, hogy sokan vannak. És nem azért, hogy sokan vegyék meg a könyvemet, hanem azért, mert ha ez így megy tovább, akkor eljön a pillanat, amikor mindkét gyűlölködő oldal olyan mélyre ássa az árkait, hogy nem lesz olyan hosszú létra, amelyen kimászhatnának belőle. Nagyon bízom abban, hogy sok százezer olyan ember van ebben az országban, aki csendesen építkezik, csendesen csinosítja a saját mikrokozmoszát, építi a maga közösségeit, és viszolyogva fordul el minden irányú destruktivitástól. Nem lehet eltekinteni attól, ami most van, de e mellett kell valamit teremteni. Akiben nincs meg ez a belső igény, annak jó az, ami van, még akkor is, ha azt mondja, nem.
ZSPB.: Vannak tervek, elképzelések arra vonatkozóan, hogy hol szeretne lenni a Vona család - mondjuk - a 2022-es parlamenti választás idején?
V.SZ.K.: Ha valamit megtanultam az elmúlt húsz évben, az pont az, hogy felesleges túlságosan előre tervezni, mert az élet úgyis felülírja a pedáns kis elképzeléseket. Amerre most tart ez az ország "hivatalosan", még az sem biztos, hogy 2022-ben lesznek választások. De az is benne van a pakliban, hogy nem húzza ki a Fidesz 2022-ig. Ki tudja. Ettől izgalmas az élet.
/Vona-Szabó Kriszta Idáig jutottunk című könyve megvásárolható a Libri és a Líra országos hálózatában./