"A hatalom szabadság elleni támadásai összekovácsolják az embereket" – interjú Jakab Péterrel
Jakab Péter az egyik legismertebb jobbikos politikussá vált az elmúlt hónapok tüntetéssorozatának eredményeként. A zsidó felmenőkkel rendelkező miskolci politikussal beszélgettünk a kezdetekről, a Jobbik néppártosodásáról, a rabszolgatörvényről, április nyolcadika tanulságairól és a közeledő önkormányzati választásokról is.
Zsúrpubi: Egy miskolci tanárt mi késztet arra, hogy fejest ugorjon az országos politikába?
Jakab Péter: Engem a valóság késztetett arra, hogy politikus legyek. A Miskolci Egyetemen végeztem történelemtanár szakon, mert mindig is tanár szerettem volna lenni. Soha nem készültem politikai pályára. Eleinte, mivel Miskolcon nem találtam tanári állást, egy rövid időre Budapestre költöztem, majd, mikor visszatértem szülővárosomba, akkor a Kalyi Jag roma nemzetiségi szakiskolában vállaltam tanári állást. Igaz, simán lehet, hogy csak egyedül én jelentkeztem az álláshirdetésre. Ezt az iskolát cigány értelmiségiek hozták létre cigány gyermekek számára. Itt találkoztam először a cigányság problémáival olyan mélyen, ami megerősítette bennem azt a nézetet, hogyha ezeken a dolgokon nem változtatunk, akkor az én, illetve a mi gyermekeink valósága is ez lesz Miskolcon, Borsodban, Kelet-Magyarországon és egész Magyarországon. Elsősorban ez sarkalt arra, hogy muszáj részt venni a közéletben, de engem korántsem a politikai pálya vonzott, hanem sokkal inkább a változtatás lehetősége. Kézenfekvőnek tűnt az egyetlen olyan párthoz csatlakozni, amely egyáltalán felismerte és kimondta, hogy létezik ez a probléma, nevezetesen a cigány-magyar együttélés kérdése. Ekkor jelentkeztem a Jobbikba, ha jól emlékszem háromszor, mire negyedjére végül szóba is álltak velem.
ZSPB: Negyedjére? Miért volt ilyen nehézkes?
J.P.: Szerintem ekkoriban még gyerekcipőben járt a miskolci Jobbik ahhoz, hogy gördülékeny legyen a személyzeti politika. De az is lehet, hogy ez volt a kitartáspróba.
ZSPB: És nem lehet, hogy a rugóztatásának köze lehet ahhoz, hogy Ön nem titkoltan zsidó felmenőkkel rendelkezik?
J.P.: Akkor ez még egyáltalán nem volt a közbeszéd tárgya. Egyébként engem elsősorban Szegedi Csanád vonzott be a Jobbikba, ő volt az elsőszámú politikai példakép, a szüleit is ismertem, akik nagyon jóra való emberek. Éppen ezért volt óriási csalódás, ahogyan a saját identitásválságát kezelte. Szerintem semmilyen törést vagy változást nem kellett volna, hogy indukáljon az, hogy kiderült zsidó felmenőkkel rendelkezik. Én például annak idején nyíltan és őszintén elmondtam a pártvezetésnek - látva, hogy ez egy közérdeklődésre számot tartó kérdés lehet a magyar politikai életben - tudjanak róla, hogy nekem is vannak zsidó felmenőim. Erre Vona Gábor már akkor is azt válaszolta, hogy „Köszi, hogy szóltál, de nincsen semmi gond, csináljuk tovább a dolgunkat úgy, ahogyan eddig”.
ZSPB: Nem érzett soha valamilyen negatív megkülönböztetést a személyével kapcsolatban a párt vagy a párttagok részéről?
J.P.: Nem, egyáltalán nem.
ZSPB: Jó, de akkor például hogyan érezte magát, amikor Szávay István hencegését meghallgatta?
J.P.: Szávay István ezért vállalta a felelősséget, ami a magyar politikai életben kuriózumnak számít.
ZSPB: Na jó, de azért mégiscsak úgy jellemzett valakit, hogy „zsidó”. Ez ma már azért mégsem tartozik a politikailag korrekt kategóriába.
J.P.: Nekem például egyáltalán nem okoz problémát az, ha valaki a zsidó felmenőimet szóba hozza. Ez nem feltétlenül rossz vagy jó, ezek ténybeli közlések.
ZSPB: Önnek soha nem mondták otthon, szűk családi körben, hogy nem jó politikai közösséghez csatlakozott?
J.P.: Csak olyan szempontból merült ez fel, hogy féltettek attól, hogy esetleg a politikai szerepvállalásom miatt kirúgnak a tanári állásomból. Ebben egyébként végül igazuk is lett, ugyanis amikor megjelentem a Jobbik plakátjain, akkor kirúgtak az állásomból. Sőt, a Munkaügyi Bíróságon, el is vesztettem a pert. A tárgyalásra egyébként behívták az egykori tanítványaim szüleit, akik fel sem ismertek, mert soha nem is találkoztak velem, azt azonban elmondták, hogy mihelyt kiderült, hogy jobbikos vagyok, nem merték a gyerekeiket iskolába engedni. A bíróság pedig kimondta, hogy nekik nem tisztük megítélni a félelem jogosságát, ha a szülők félnek, akkor meg kell szüntetni a félelem okát, ez pedig én voltam, tehát jogosan rúgtak ki.
ZSPB: És mi történt ezután?
J.P.: Bekerültem a miskolci közgyűlésbe közgyűlési képviselőként.
ZSPB: Aztán jött a magát nemzeti konzervatívnak hívó Fidesz-kormány, a Jobbik pedig néppártosodni kezdett. A radikális szavazók egyre inkább a kormánypártok táborába mentek át, míg a Jobbik tagsága konszolidálódott. Ön hogyan élte meg ezt a folyamatot?
J.P.: Az, hogy egy párttól elmennek és egy párthoz érkeznek emberek, ez egy természetes folyamat. A politika nem egy könnyű műfaj, óriási kitartást igényel. Vannak, akik néhány hónap, vagy jobb esetben néhány év alatt elfáradnak. A folyamatos támadások, a hazugságok, az ellehetetlenítési kísérletek megtörhetik az embert. Igazából az a szörnyű, hogy olyan országgá tették Magyarországot, ahol valakit a politikai nézetei és kiállása miatt üldözhetnek. Miskolcon az egykori jobbikos bajtársak sosem estek egymásnak, bevallom, hogy az országos politikában nehezen élem meg, hogyha egykori párttársaink tüzelnek ránk.
A legfontosabb különbség szerintem közöttünk, hogy ők kiegyeztek a Fidesszel, mi pedig nem. Ők elfogadják Orbán rendszerét, mi pedig le akarjuk bontani.
Szerintem az az igazi radikális, aki akkor is a csatatéren marad és nem áll át a túlerőben lévő ellenséghez, ha már ezer ágyúból és mindenhonnan tüzelnek ránk. Szerintem azok a szabadság kérlelhetetlen katonái, akik százhatvan sajtóper, százhatvan karaktergyilkosság, százhatvan alantas támadás ellenére mégis a Jobbikban maradtak. Akik elmentek, azok pedig azok a meghasonlott emberek, akik fürdenek annak a Fidesz-médiának a dicstelen fényében, amely korábban róluk is hazudott. Megalkuvónak kell lenni ahhoz, hogy az ember elmenjen a kormánypropagandát szajkózó Echo Tv-be egy kedélyes beszélgetésre. A Jobbik körül pedig azért van ekkora zaj, mert mindig ott van a legnagyobb csatazaj, ahol a legnagyobb harc van.
A kormány mindig arra tüzel legjobban, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a hatalmára.
Nagyon leegyszerűsítve, aki marad az kemény legény, aki elmegy, az pedig gyáva vagy gyenge.
ZSPB: És az nem lehet, hogy meggyőződésből álltak át a túloldalhoz?
J.P.: De, biztos van ilyen is, meg olyan is. Az alsóbb szinteken nyilván nem tudatosan szolgálják a Fidesz érdekeit. A Mi Hazánk országos vezetőinél viszont erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve, sőt!
ZSPB: De ezek az emberek most azt mondják, hogy a Jobbik összeállt a „szemkilövető” Gyurcsánnyal.
J.P.: Én ezt úgy élem meg, hogy vannak emberek, akik most ebben a küzdelemben mellénk álltak. Szimbolikusan vagy konkrétabban például a parlament lépcsőjén. Én viszont nem kaptam a választóimtól olyan felhatalmazást, hogy azt mondjam annak, aki mellém állt, hogy te menj innen. Nincs hozzá jogom. Ha a választóktól az ország irányítására kapunk felhatalmazást, akkor lesz lehetőségünk arra, hogy mindenkit a helyére tegyünk. Ami most zajlik, az nem több, mint amire számos példát sorakoztat fel a történelem:
a hatalom szabadság elleni támadásai összekovácsolják az embereket.
1956-ban is nagyon sokféle, különböző világnézetű ember harcolt az elnyomó politikai rendszer, majd a szovjet hadsereg ellen. Remélem, hogy Orbán nem jut el az orosz tankok bevetésééig.
ZSPB: Az a harc azonban más volt. Most nem nélkülöznek az emberek. Sőt, gazdasági konjunktúra van.
J.P.: Na jó, de ez nem az Orbán-kormány, hanem a nemzetközi fellendülés eredménye. A rossz politikát igazolja, hogy a minden országot egyaránt érintő pozitív gazdasági környezet ellenére Magyarországot folyamatosan lehagyják a szomszédos országok és hazánk ebben a gazdasági versenyben alulmarad. Az én környezetemben nem találok olyan családot, amelyet ne érintene ez a lemaradás.
Egy csomóan mennek ki külföldre, mert ott - minden orbáni sikerpropaganda ellenére - sokkal erősebb a gazdasági növekedés, jobb az életszínvonal, a kisemberek számára is érezhető a gyarapodás, míg Magyarországon ez csak Orbán Viktor szűk környezetében érvényesül igazán.
Ma már postaládákba bedobott szórólapokon csábítják a magyar munkavállalókat Szlovákiába dolgozni kétszer annyi bérért, mint amit Magyarországon keres meg, ingyen szállás és útiköltség elszámolása mellett.
ZSPB: Április 8-án ezt mégsem sikerült elmagyarázni a választóknak.
J.P.: Április 8-án 127 szavazattal, vagy ahogyan mondani szoktam, három busznyi szavazattal veszítettem. Ez mindent elmond a Fidesz módszereiről. Az pedig még beszédesebb, amikor a választások után megnéztük a részletes eredményeket, hogy hol veszítettem.
Az alsózsolcai telepen kaptam ki, az idősek otthonában, meg a hajléktalan szállón. Vagyis a hatalomnak leginkább kiszolgáltatott emberek döntötték el a választást.
Ha az ellenzéki szavazatokat összeadtuk volna, akkor viszont lazán megnyertük volna a választásokat. Ez óriási tanulság és iránymutató az önkormányzati választásokra vonatkozóan.
ZSPB: És ki a hibás azért, hogy áprilisban még nem valósult meg az ellenzéki összefogás?
J.P.: Egyszerűen akkor még nem érett meg rá a helyzet. Ez a közös hiba és megvillant felelősség volt szükséges ahhoz, hogy ősszel más lehessen a helyzet.
ZSPB: A rabszolgatörvény elleni tüntetések, amelyeknek Ön az egyik legnagyobb politikai nyertese, összekovácsolták az ellenzéket, de Miskolcon még így sem sikerült megakadályozniuk a rabszolgatörvényt. Az erre irányuló ellenzéki kísérletet a múlt héten a kormánypártok úgy verték vissza, hogy Kriza Ákos polgármester beteget jelentett, az ellenzéki képviselőket pedig nem engedték felszólalni az ügyben összehívott közgyűlésen.
J.P.: Ez igaz, de a rabszolgatörvénynek volt egy óriási katalizátor szerepe, hogy különböző világlátású emberek együtt tudjanak gondolkodni akár Miskolc városának, akár az országnak a jövőjéről. A miskolci rendkívüli közgyűlésről az ott megjelent munkavállalók mind ugyanazt gondolták, hogy ez a magyar demokrácia megcsúfolása.
Azonban az rendkívül tanulságos volt, hogy amikor a helyi fideszes politikusok a város lakóival, a munkavállalókkal állnak szemben, akkor hirtelen elfelejtik a sorosbérencezős kommunikációs paneleket, mert ők is érzik, hogy ez a magyar melós őszinteségével szemben hiteltelen és alkalmazhatatlan lenne. A helyi fideszes politikusok a hátsó ajtón megszégyenülve elhagyták a termet.
Országosan is erre van szükség: a magyar munkavállalók szembesítsék a fideszes politikusokat a valósággal és mivel a magyar valóság nem Soros György, hanem a dühös munkavállalók, ezért meg fognak futamodni ugyanúgy, ahogy ezt nálunk tették. Egy idő után a fideszes szavazók is rá fognak ébredni arra, hogy Magyarországon nem az afgán migráns a legnagyobb gond hó végén, hanem az, hogy nem tudják kifizetni a csekkeket.
ZSPB: Miskolcon hol tartanak az önkormányzati választásokra vonatkozó egyeztetések?
J.P.: Jelenleg meglehetősen intenzív beszélgetések folynak a különböző a politikai erők között.
Egy biztos, a legintegratívabb személyt kell megtalálni, aki nem feltétlenül profi politikus kell, hogy legyen, hanem egy hiteles, a polgármesteri feladat ellátására alkalmas köztiszteletben álló személy.
Meg fogjuk találni azt az embert, aki mindenki számára elfogadható.
(Fotók: Béli Balázs)