Énekes, sorozatsztár a MOM színpadán, akit most nem vittek el az UFO-k!
Tegnap teltházas koncertet adott David Duchovny és bandája a MOM Sportban. Télvíz idején nincs is jobb, mint egy hétfő este, amikor az ember a zord időjárás ellenére végre ellátogathat Budára, ahol az egyik helyi fedett sportpályán megnézheti azt a fura nevű sorozatszínészt, csak most nem a filmvásznon, hanem a színpadon. Tudják, ő volt az a manus, akinek a neve kiejtésére egy komplett, nyelvtanárokból álló ügyosztály ült össze, hogy velünk halandókkal is megosszák a megfejtést, hiszen a “Ducsovni” vagy “Dukovni” esetleg “Dácsovni“ kiejtés-dillemára a legkomolyabb dél-pesti bukméker-irodáknál is lehetett fogadni.
Ha még így sem nem ugrik be, ha azt mondom, hogy X-Akták, akkor már biztosan tudni fogják kiről is van szó, hősünk ugyanis vagy egy évtizedig üldözte a redneckeket, az összeesküvés-elmélet kreátorokat, a mindenféle lényeket és még Joe bácsit is, aki a texasi trafóházban a villanykapcsoló gombjainak kattintgatásával hozta rá az UFO-frászt szegény déliekre. Hű társát, Scully ügynököt se hagyjuk ki a buliból, hiszen a Gillian Anderson, David Duchovny párosról mindenki azt hitte, hogy a jövő nagy színészegyéniségei lesznek. Nem lettek. Andersonnak néhány mellékszerepre futotta hollywoody-i blockbusterekben, Duchovny pedig a Kaliforgiában kötött ki. Egyébként szó volt az X-Akták folytatásáról is, de végül, amikor a sorozat írói megtudták, hogy az amerikai republikánusok már a globális felmelegedésben sem hisznek, hagyták a francba az egészet.
Szóval Davidünk megragadt a Kaliforgiában és meg is alkotta a saját badass alteregóját, ami kb. a valóságot tükrözte. Nyilván a sorozat címéből kiderül, hogy nem a nők a pult mögött amerikai változatáról van szó. A teleregényből megismert hedonista alak megformálása jól állt a sztárnak, de valahogy az igazi áttörés mindig elkerülte. Pedig sokat küzdött érte. David életéről azért annyit elárulok, hogy nagyon jó iskolákba járt, remek diplomákat gyűjtött össze iskolaévei alatt, ja és persze zenélni is tud. Ezt azért biggyesztettem ide, mert azért nem ő az egyetlen sorozatszínész, aki hazánkban járt már zenei produkciójával: ott volt például Hugh Laurie is, a törhetetlen állkapcsú Steven Seagal-ról és blues medvéiről nem is beszélve, de a kráterarcú Robert Davi is beseggelt már keményen egy hazai pulpituson. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy emberek szeretik a sokoldalú művészeket. De térjünk vissza Davidhez és csapatához. A zenekar tulajdonképpen a tavaly megjelent Every Third Thought című lemezét mutatta be a MOM-ban, amit egy viszonylag sikeres album a Hell Or HighWater előzött meg, még 2015-ben. A csapaton tehát látszik az elszántság: alkotnak, koncerteznek rendesen. A 6 tagú banda, pontban 9-kor csapott a húrok közé, az már az elején meglepett, hogy az idén 58 éves Duchovnyt milyen fiatal zenészek kísérik.
A zenekarról, annyit tudtam, hogy szívesen dolgoznak fel Crowded House, Velvet Undergrund, R.E.M-slágereket is, ennek tudatában kíváncsian vártam az igazságot. Na de nézzük csak szépen sorjában. Először is Duchovny tök jól néz ki. Látszódott a mozgásán, hogy nem az Uzsokiba jár fejlesztőre. A hangja pedig meglepően jó. Olyan Chris Reás. De komolyan, a repertoárt hallgatva tényleg azt hittem néha, hogy az ír gitárzseni koncertjén vagyok, persze a zene annyira nem blues-os, mint Reáé. Modern a hangszerelés a dalok pedig olyanok, mint Duchovny mozis életműve, mindenből egy kicsi, jól megrázva és- vagy keverve. Olyan a muzsikája, mint ő maga, rengeteg stílusjegyet hordoz: ha kell hűvös FBI nyomozó, vagy szexfüggő hedonista, aki jól énekel, de azért egy nagy slágerre már nem futja. Érezhető a párhuzam. Pedig Daviden látszik, hogy szereti, amit csinál és azt jól is csinálja. Nem egy túl szuggesztív egyéniség, de mégis tele volt csajokkal a küzdőtér. Akik meg is mozdulnak a zenéjére. Ellenben a stílus nagyon hiányzott, mind megjelenésben, mind hangzásban. Duchovny és zenekarának a dalai szinte teljesen egy sémára épülnek, persze van bennük egy csomó ígéretes darab, de nagyok az amplitúdók. Fiatalságának kedvencei túlzottan jelen vannak a produkcióban. Ennek lenyomata volt a Velvet Underground Sweet Jane című dala is a repertoárban. Talán egy jó producer helyre tudná billenteni az egyensúlyt, mert sok egyedi dolgot nem véltem felfedezni a produkcióban.
A közel másfél órás buliból azért ajánlanék pár dalt; az energikus 3000 majd a Stranger vagy a melankolikus Last First Time és az egyetlen kisebb sláger a Hell Or Highwater is megér egy misét. Ahogy összességében a csapatra is érdemes rákeresni a megosztókon. Jó néhány hazai bandára simán rávernek pár mérföldet! Összességében elmondható, hogy Duchovny hozott pár közepesen erős dalt a magyaroknak, mi pedig megismerhettük a benne szunnyadó, mára már ébredező zenészt, ami így leírva nem is olyan rossz deal.