Újabb összellenzéki akció: Kivonultak a parlamentből, a Nyugdíjfolyósító Intézet Főigazgatósága elé mennek

Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni a Fidesz propagandahétfőjéhez – mondta az összellenzéki sajtótájékoztatón Bangóné Borbély Ildikó. A sajtótájékoztatón részt vettek a Jobbik, az LMP, az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői is. A Nyugdíjfolyósító Intézethez történő vonulást az indokolja, hogy többek között az Intézetben is bevezették március 1-től a napi 9 órás munkaidőt, ráadásul mostantól a munkaidő minden egyes nap 6 óra 45 perckor kezdődik az ott dolgozóknak.

Hasonlóan rosszul jártak a minisztériumok és háttérintézményeik, illetve a kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok dolgozói, ahol a dolgozók munkaidejébe már szintén nem számít bele az ebédszünet. De megváltoztatták a szabadságolások eddigi szabályozását is, így - teljesen nonszensz módon - már nem a munkában töltött idő, hanem a NER-ben betöltött pozíció határozza meg a szabadnapok számát, valamint számos helyen a cafetériát is eltörölték.