Vona Gábor már az Orbán bukása utáni időkre készül

A korábbi pártelnök egy mai sajtóbeszélgetés során kifejtette, szerinte belülről megdönthetetlen Orbán rendszere, egy külső erő hatására azonban bármikor bekövetkezhet a bukás. Bár sokan még mindig a visszatérésére várnak, neki más tervei vannak.

Mint mondta, választáson lehetetlen véget vetni Orbán uralmának, de az ilyen rendszerek nem is így dőltek meg a magyar történelem során, hanem külső tényezők hatására.

Vona szerint több olyan, véleményvezérek által épített „csomópont” van jelenleg az országban, melyekre főként a fiatalok irányából mutatkozik kereslet, ahhoz azonban, hogy ezek a pontok, közösségek találkozzanak, mindent félre kell tennie azoknak, akiket, ha úgy tetszik, példaként követnek: sérelmeket, véleménykülönbségeket, félelmet egyaránt. 

59936749_10157351430419623_8750510358201892864_n

Fotók: Facebook/Vona Gábor

Vlogja, YouTube-csatornája építése mellett workshopokat tart, és közösségi találkozókon is részt vesz, rendre igyekszik eleget tenni az ilyen jellegű meghívásoknak, sokszor pedig azok is meglepődnek, hogy végül igent mond egy-egy ilyen felkérésre, akik meginvitálták.

Létrehozta a Második Reformkor Alapítványt, amely nem őt, nem is a vlogját, hanem egyéb, fontos társadalmi ügyeket, és az azokban szerepet vállaló fiatalokat is segítené, tehetségkutatót is indít a közeljövőben influencerek számára. A névválasztás egyébként nem véletlen, a Jobbik korábbi elnöke ugyanis úgy látja, pontosan olyan közös építkezésre van szüksége az országnak, mint a 19. században. Fontosnak tartja, hogy változzon az emberek gondolkodásmódja, ami a közéletet, a politikát illeti.

Társadalmi forradalom kell

- hangsúlyozta.

Mi lesz Orbán után?

Nem utasította el egyértelműen, hogy politikai szerepet vállaljon, a most zajló építkezést, készülést tekinti azonban jelenleg a legfontosabb küldetésének. Szerinte ugyanis „Orbán távozása a mostani ellenzéki szereplőket is nagy eséllyel el fogja sodorni”, és fontos, hogy ne követhesse a távozó rezsimet egy újabb elnyomó rendszer. Az önkormányzati választásokat is azért tartja lényegesnek, mert esély mutatkozik olyan ellenzéki polgármesterek győzelmére, akik összefogással sikeresen építkezhetnek az Orbán utáni időkre.