Miközben a kormány rohadt büszke, hogy 2010 óta 740 milliárdot fordítottak az egyházak támogatására, a Honvédkórház baleseti ügyeleteinek egy része épp leállt

Mert tényleg, de tényleg minek egy országnak elviselhető egészségügyi ellátórendszer, ha van hol imádkozni? Mit imádkozni, könyörögni Orbánhoz, hogy mentsen meg minket a migránsoktól!

Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Somogy megyei Karád felújított templomának átadóünnepségén jelentette ki, hogy

amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával.

És ez nagyon szép. Ahogy az is, hogy a magyar állam 2010 óta több mint 740 milliárd forintot fordított az egyházak támogatására.

Az viszont nem annyira szép, hogy miközben Soltész örvendezik, hogy szép templomokban imádkozhatunk, a Honvédkórház a hétvégére épp lemondta a baleseti ügyeleteinek egy részét. Nem fogadta sem tegnap, és nem fogadja ma sem azokat a betegeket, akik politraumát szenvedtek.

Vagyis, nem tudja ellátni azokat a betegeket, akiknek a többféle sérüléséből legalább az egyik életveszélyes.

Viszont nyugodtan átirányíthatják őket a 2800 templom közül abba, amelyik a legközelebb van. Ebben az országban rajtunk már úgyis csak Isten segíthet.