Nincs pardon?
Bizonyára az éjszakai életben jártas, vagy azt csak néha-néha kóstolgató Nincs pardon nevű kocsma- és szórakozóhely látogatói számára ma már, így a XXI. században nincs bocsánat egy-egy antiszemita megnyilvánulásért. Na, de hogy a világnézetében és szokásaiban maitól merőben eltérő XX. század megkerülhetetlen nyugatos zsenijének - a Tanácsköztársaság utáni zavaros és forrongó éveiben tanúsított - kurta tévelygését és kitérőjét meg lehet-e bocsátani, az a nagy kérdés...
2019-ben jelent meg az Osiris kiadó gondozásában a Pardon… című kötet, amely az Új Nemzedék napilap rovatának címét kapta, amelyet Kosztolányi Dezső vezetett és írt. Pontosabban írta a sokszor nem éppen morális túltöltekezéseket jelentő cikkek egyes darabjait, de mivel a rovat név nélkül jelentette meg írásait, így a szerzők kiléte meglehetősen nehezen meghatározható. A radikális nemzeti irányvonalat képviselő újságnál tett kitérő nem tartozott a későbbiekben az író büszkén vállalt, kedves emlékei közé. Hogy pontosan ki, vagy kik írhatták ezeket a nem ritkán kendőzetlen antiszemitizmusról tanúbizonyságot tevő cikkeket, az a mai napig nem bizonyítható százszázalékos pontossággal. Kosztolányi Dezső, Kádár Lehel, Kállay Miklós, Lendvai István, valamint a katolikus sajtómozgalom vezéralakja, Bangha Béla is publikált a rovatban.
Egy biztos, a kötetben rendkívül alapos, és mély történelmi-filológiai jegyzetek támasztják alá egyes glosszák szerzőinek kilétét, amelyet az elmúlt évben már portálunkon is bemutatott és ismertetett nagyszabású Kosztolányi-monográfia szerzője, az elismert és neves irodalomtörténész, Arany Zsuzsanna kutatómunkája tesz hitelessé. A rendkívül alapos és mély filológiai-történelmi jegyzetekkel ellátott Pardon-cikkek Kosztolányihoz köthető darabjai bizonyos esetekben nem nélkülözték a művészi megfogalmazásmódot és a humort sem. Persze jogosan vetődhet fel az érdeklődő olvasóban a kérdés, hogy ildomos-e egy írónak ilyen kényes témákban a gúnyolódással határos viccelődést megengedni magának. Kétségtelen, hogy düh, indulat és rendkívüli szegénység jellemezték a Tanácsköztársaság bukása utáni éveket. Ebben - a mai fejjel csak nehezen felfogható, anakronisztikusan megérthető - világban fogantak a kötetben ismertetett írások is. Mi úgy gondoljuk, hogy Kosztolányi művészi nagyságának megítélésén nem szabad, hogy ezek a cikkek bármilyen csorbát is ejtsenek. Annak ellenére, hogy jól tudjuk, a politizálás, a közéletben való aktív részvétel számtalan művészt rántott magával még a kezdetben nem is sejtett, történelmi fekete lyukakba, talán alaptalan mélységekbe.
A Pardon… című kötet tanulságos olvasmány lehet mindazoknak is, akik a mai magát keresztény-konzervatívnak nevező kurzus visszásságaiban a száz évvel korábban már körvonalazódott tévedések megismétlődéseit vélik felfedezni. Kosztolányi azonban időben be- és felismerte ezeket. A változás és a változtatás jogát fenntartva magának, mint minden gondolkodó értelmiségi. Nincs pardon? De van, kell lennie! Kosztolányinak minden bizonnyal.
Kosztolányi az Egyesült Államokba telefonál (Fotó: MTI/Archívum)
(A cikk első változata 2019. 05. 25-én jelent meg.)