NERisztán: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Simonka Györgyöt

Me' mé' ne? Végül is, eddig csak a mentelmi jogát függesztették fel, letartóztatva még nincs.

A múlt pénteken a „Dél-Békési Térségért végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységgéért” Dél-Békési Térségért kitüntetést vehetett át Mezőkovácsházán Simonka György, a térség országgyűlési képviselője - írja a 444.hu.

Kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenysége volt például, hogy - az ügyészég gyanúja szerint - 2009 követően olyan személyi kört épített fel, amelynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

A módszert nem bonyolították túl: egyszerűen túlárazták a kérelmeket. Így a valós árak fölötti összeget kapták meg. Sokszor azzal is játszottak, hogy használt eszközöket vásároltak, miközben azokat újnak számolták el. A gyanú szerint

a túlárazott beruházásokat végző vállalkozóknak a kifizetett ár 45 százalékát kellett visszaadni Simonkának. Az ügyészség számítása szerint a hálózat 1,4 milliárdot csalhatott el.

Ez azért már megér egy elismerést, nem? 

Tavaly októberben egyébként 163 igennel, ellenszavazat nélkül, egyhangúlag szavazta a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a parlament, és ezzel kiadták a Legfőbb Ügyészségnek.