Végtelen improvizációk az Aréna színpadán
Csütörtökön adott koncertet az amerikai TOTO zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Az Africa című dalukkal mára már mémmé vált csapatot vagy nagyon szeretik vagy a langyos vízbe helyezik. Legalábbis zenész ismerőseimet megkérdezvén ez a képlet jött ki, ha bedobtam a formáció nevét egy-egy beszélgetésbe, bár azt kétségkívül minden meginterjúvolt egyöntetűen leszögezte, hogy remek zenészekből áll a banda. Ergo, minden kétséget kizárva sokak örömére a soft-és (soft) progrock hívei végre megtarthatták kis szeánszukat az Arénában.
Merthogy a komoly sikerek zenitjén már túllévő banda nemrég ismét útra kelt, és most épp a 40 Trips Around The Sun névre keresztelt, - magunk között szólva inkább Greatest Hits - turnéját járatja meg a nyáron, méghozzá Európában. Gyorsan rá is kerestem az utolsó két hazai bulijukra a neten és kimeredt/üveges szemekkel konstatáltam a tényt, hogy 2012-óta eltűnt a repertoárjukból vagy 6 dal, tulajdonképpen, ami rám nézve nem is volt nagy tragédia, hiszen így is nettó két órát toltak Lukatherék, ami még az én kötélidegeimet is kikezdte a végére, de most még nem lövöm le a „poént”.
A TOTO 1976-ban alakult Jeff Porcaro, Steve Porcaro, David Paich, Bobby Kimball, David Hungate és Steve Lukather találkozásának gyümölcseként. Fennállásuk óta kiadtak 14 sorlemezt, megéltek pár tagcserét, sőt szokás szerint fel is oszlottak, de a Steve Lukather, David Paich, Steve Porcaro, Joseph Williams és Shannon Forrest tagokra transzformálódott csapat még ma is aktív.
Pusztán információs jelleggel osztom meg az olvasóval, hogy Bobby Kimball nem a Kadlott Karcsi hasonmásverseny kelet-európai válogatója miatt nem ért ide a bulira, egyszerűen a hangja már nem bírja a TOTO által diktált ütemet, Jeff Porcaro pedig pár éve sajnos elhunyt.
Az estét a ZFG melegítette be, ami tulajdonképpen egy TOTO junior, hiszem több TOTOS édesapa gyereke is játszik a zenekarban. A leginkább funkban és rockban utazó ZFG után egy rövid átszerelés következett, aztán 9 óra magasságában lépett a színpadra a várva, várt TOTO. A lendületes Devil’s Tower után berobbant a Hold The Line, ami igazán erős kezdésnek bizonyult. A megfelezett Arénában a színpad csak a zenekart szolgálta ki, a kivetítőt lespórolták, gondolomm a turné már a magánynyugdíj pénztárba megy, bár hiányérzetem nem volt a látvánnyal kapcsolatban. A csapat többsége a mára már védjegyükké vált selyemingekben elég vásárinak tűnt, de a játékuk szerencsére semmit sem kopott. Tényleg remek zenészek alkotják a bandát. Amit rögtön az elején kiemelnék, az nem más, mint az énekes Joseph Williams, aki tényleg piszok jól énekel. És van még egy nagyon fontos skillje: ő John Williams filmzene mágus fia. Ja és nem utolsó sorban remek zeneszerző is.
Szóval az erős kezdés után jöttek az általam nem túl erősnek titulált töltelékdalok, amikkel nyilván nincs semmi probléma, csak egyszerűen nem hozzák azt a szintet, amit mondjuk a TOTO IV. című lemez dalainál megszokhattunk. Ez volt leginkább a bajom a koncerttel, túl nagyok nekem az amplitúdók, ha már progresszív rock, nekem a Floydhoz képest sekélyes, a kemény rockhoz viszonyítva meg túl lágy. Persze ízlések és pofonok, fő az, hogy a rajongóknak bejön. Az akusztikus rész előtt a Rosanna zárta a koncert első részét, ami felüdülést nyújtott a hosszabbra vett büfélátogatásom után. A Georgy Porgy az I’ll Be Over You a No Love és a Stop Loving You közé beszúrt Jackson-féle Human Nature kicsit megdobogtatta a szívem, mert a blokkok között játszott alibi imprók már-már egy fárasztó onanizálásba csaptak át.
Értem én, hogy öregszik egy csapat, de akkor legyen inkább a buli csak másfél óra. Ezzel engem már nem etetnek meg. Persze egy hardcore fan azt mondhatja most, hogy: te hülye, a szólók eddig is a buli részei voltak, amire azt válaszolom, hogy igen, biztosan így van, de attól még az időhúzás a szerepük. A fellépés gerincét természetesen a TOTO IV. című lemez adta. A TOTO 1. mellett. A második blokkba még belefért egy Beatles feldolgozás is, a koncert elején előtt puskapor sajnos meglátszott a bulin, a Girl Goodbye, a Lion és a Make Believe után végre felcsendült az Africa, amibe beletettek apai-anyait, mintegy koncertet a koncertben prezentálták a dalt, sőt még a színpadra felszivárgó ZFG-is kivette a részét a jóból. Generációk játszottak együtt a világot jelentő emelvényen. A lüktető ritmusokat, egy remek konga és dobszóló kísérte. Ami után jött a drámai hosszúságúra nyújtott - már megszokott - koncertzáró darab a Home Of The Brave, ami közben arra gondoltam, ha kiugrom a sarki csibe burgereshez kajálni, a végére akkor is visszaérek, ha előttem az ÁNTSZ és még a NAV is befut egy rövidebb vizsgálatra.
Egy biztos a TOTO-t nem nekem találták ki. Bár egy-két daluk igazán impozáns és lendületes, zenei témáik nekem erősen a B-kategóriába sorolják a zenekart. Konklúzióként levonhatom, hogy aki rajong a nejloningekért, a végtelen improvizációkért és a nagy slágerek közötti unalomért, annak a TOTO kinyitja a paradicsom kapuit. Nekem egyelőre nem marad más, mint hogy tovább ismerkedjek a zenekarral. Lehet, hogy egyszer még átjön az az érzés, amiért ennyien rajonganak töretlenül. Hiszen, hogy a klasszikust idézzem...nem mindig savanyú a szóló...