Öröm és bódottá: Németh Szilárd birkózó alapítványa újabb 2 milliárdot kap

Bár az előző 2 milliárdról se tudjuk, hogy mire ment el, jár újabb 2. Why not?

csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, ami elrendeli, hogy a költségvetés újabb 2 milliárd forinttal támogassa a  Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány 2019-es tevékenységét és fejlesztési céljait.

Igen, ez az az alapítvány, amit Szilárd alapított, majd a saját csepeli címére jegyezte be 2017-ben. Előfordult, hogy feltették neki a kérdést, mire is használta föl ezt csekély mértékű közpénzt, konkrét válasz nem érkezett, de Szilárd azt mondta, nem lopta el.

„Az alapítvány minden törvényes feltételt, előírást betartva, az én legcsekélyebb befolyásom nélkül használja fel a forrásokat az építkezésre. (…) El tudják képzelni, hogy volt polgármesterként, országgyűlési képviselőként, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként lenyúlhattam volna kétmilliárdnyi közpénzt? Az állam különböző szervei – nagyon helyesen – több szinten felügyelnek. Persze a lopást direktben egyetlen ellenzéki politikus és az őket kiszolgáló sajtójuk sem merte állítani, de folyamatosan azt érzékeltették, s mint tényről hazudoztak össze-vissza" - fogalmazott a Népszavának pont egy éve.

Az N1TV egy korábbi videójából amúgy az is kiderült, hogy Szilárd egyáltalán nem is szeret válaszolni a csarnokkal kapcsolatos kérdésekre.