Kiderült: Ungváry azért mondott fel a Veritasnál, mert új főnöke együttműködött a kommunista állambiztonsággal

Napokig csak találgattunk, hogy a Ungváry Krisztián miért mondott fel a Veritasnál, annak ellenére, hogy korábban kijelentette próbára teszi az intézetnél alkalmazott kutatói szabadságot. Most azonban tippek helyett megérkezett a konkrét válasz, ami eléggé megmagyarázza a történész lépését. „Több oka van annak, hogy a munkaviszonyomat a Veritasnál nem láttam fenntarthatónak, a lényeget azonban leginkább ez a tanulmány tartalmazza” – írta Ungváry A diktatúra banalitása – Marinovich Endre és az állambiztonság címmel megírt tanulmányának Facebook-megosztásánál.

Az alábbi esettanulmányban megkísérlem, hogy egy személy életútján keresztül rekonstruáljam azokat a lépéseket, amelyek nyomán az érintett úgy válik az állambiztonság informátorává, hogy közben meg sem közelíti azt az „ügynökdefiníciót”, amelyet a jelenleg is hatályos 2003. évi III. törvény definiál.

- indít az Átlátszón megjelentetett tudományos publikációjának bevezetőjébben Ungváry Krisztián.

A történész később kifejti, hogy a 2003. évi III. törvény általi meghatározás szerint csupán azon személyt lehet ügynöknek nevezni, aki „titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, és ilyen tevékenységért előnyben részesült”, pedig voltak más szerepben lévő emberek, akik ugyanúgy, sőt bizonyos esetekben jobban segítették a szolgálatok munkáját, mint maguk - az említett törvényi definíciónak megfelelő - „ügynökök”. A megjelent tanulmány legfontosabb állítása, hogy Marinovich Endre a jelentésekben „Matulai” fedőnéven úgynevezett „társadalmi kapcsolatként” többször találkozott, illetve részletesen beszámolt a kommunista állambiztonság „tartótisztjének” svájci tanulmányútjáról. Azon most ne akadjunk fenn, hogy a hatvanas évek derekán (1965-66) ki és milyen feltételekkel mehetett Svájcba (!) posztgraduális képzésben tanulni, koncentráljunk az egyébként egyes szám harmadik személyben megírt (!) jelentésre, amely Ungváry szerint - történeti értelemben - tartalmilag nem egyszerű útijelentés, hanem kimeríti az állambiztonsági ügynöki jelentés kategóriáját.

Marinovich egyébként már ipso facto gyanús, azonban az a cáfolat, amit az Átlátszónak megküldött, s melyben leszögezi, hogy

Belügyi tisztekkel egyetlen alkalommal sem kellett kapcsolatba lépnem az utazás előtt vagy után.

csak tovább erősíti a személyével és a szavahihetőségével szembeni fenntartásokat, hiszen levéltári dokumentumok cáfolják állítása hitelességét.

Az a tény sem gyengíti éppen Ungváry megállapításait és következtetéseit, hogy Marinovich eleinte még adalékokkal szolgált Ungváry számára, azonban a történész újabb kérdéseit a főigazgató-helyettes már nem válaszolta meg. Ez Ungváry szerint sajnálatos, véleményünk szerint viszont inkább beszédes és meglehetősen árulkodó.

Marinovich egyébként válaszában az áldozat szerepében próbálja mentegetni magát, miszerint „származása” (feltehetően polgári származására utal – szerk.) miatt különféle retorziók érték Kádár-rendszerben, azonban ennek ellentmondani látszik, hogy Ungváry tanulmánya szerint „egyetemi doktori címet szerzett, és egészen a Külkereskedelmi Minisztérium sajtóosztályának vezetői posztjáig jutott, amit ráadásul diplomáciai kirendeléssel (athéni követség külkereskedelmi titkár) koronázhatott meg”.

Ungváry ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy:

Fontos leszögezni, hogy az állítólagos megfélemlítés legendájának minden körülmény ellentmond.

A cikk keretei miatt nem merülnénk mélyebbre az állítások alátámasztásával kapcsolatban, az mindenesetre rendkívül aggasztó, hogy 2019-ben, 30 évvel a rendszerváltoztatás után, egy állítólagos „nemzeti konzervatív” kormány regnálása idején az 1956-os Intézet kutatási anyagai egy olyan intézethez kerülhetnek, melyet Boross Péterek és Marinovich Endrék vezetnek.

De mit is várhatnánk attól a kormánytól, amelynek első számú vezetője és eddigi kormánytagjainak egy jelentős része ifjú kommunista, MSZMP funkcionárius, illetve - ad absurdum - besúgó volt…

 

(Fotó: MTI/T. Asztalos Zoltán)