Moszkva vagy Brüsszel? - Évek óta választásba kényszerítik a magyarokat
Szeret-nem szeret, hideg-meleg, fekete-fehér, igen-nem. Hogy egyszerűbb legyen az élet, a bonyolult dolgokat hajlamosak vagyunk végtelenül leegyszerűsíteni. Kényelmes nézőpont, de rendkívül veszélyes. Moszkva vagy Brüsszel, Oroszország vagy az USA? Ilyen választásba kényszerítenek bele évek óta Magyarországon. Ha visszatekintünk a történelmünkre, kiderül, hogy eddig hasonló esetekben mindig rosszul döntöttünk.
Lelkesen ordibálnak mostanság idősek és fiatalok oroszellenes és nyugatbarát jelszavakat Budapest utcáin. Ezt a törésvonalat igyekeznek kijelölni a kormánnyal kritikus új politikai mozgalmak és a közgondolkodást formáló közéleti személyiségek. A vakcina-kérdésben Brüsszel-ellenességgel kampányol a Fidesz "Kelettel" szemben, újabb törésvonalat vájva a magyar társadalomba.
Dönts! Moszkva vagy Brüsszel?
De miért kellene dönteni? Ha szabadon választhat az ember, akkor nyílnia kell egy harmadik lehetőségnek is: se Moszkva, se Brüsszel.
A magyarság joggal büszke a szabadságharcaira, a hősiességére. Ugyanakkor a közgondolkodásba mélyen beleitatták, hogy mindig kötelezően egy nagyhatalomhoz kell csapódnia, annak érdekeit kell kiszolgálnia, még akkor is, ha kiderül, hogy ez az ország számára rossz. Az első és a második világháborúban is a vesztes oldalon kötöttünk ki. Ezzel szemben például a románok mindig időben dobbantottak, ha az érdekeik úgy kívánták, szembe fordultak korábbi szövetségeseikkel.
Mivel ez a morális szempontból elítélhető, de kétségtelenül pragmatikus magatartás a magyarságból hiányzik, nem ártana kissé valósághűbben szemlélnünk a környezetünkben zajló eseményeket.
A fontos információk csak szűrve jutnak el az átlagemberekhez
Az világos, hogy jó pár éve véget ért az a korszak, amikor az USA a világ csendőre lehetett. Háború, hazugságok, rengeteg halott és destabilizálódott térségek maradtak az amerikai terrorellenes harcok, a demokráciaexport után.
Kína és Oroszország megerősödésével megváltoztak a világhatalmi viszonyok. Amerikához hasonlóan a két keleti nagyhatalomnak is adottak a saját érdekei, céljai, játszmái. Számunkra, átlagemberek számára a legelképzelhetetlenebb eszközökkel törnek borsot egymás orra alá, hogy megakadályozzák a másik előretörését. A titkosszolgálati játszmákból nyilván keveset érzékelünk. A politikusok üzengetései, vagy egy-egy bank, vállalat megszerzése is csak szűrve jut el a hírfogyasztóig a rendkívül manipulatív tömegtájékoztatáson keresztül. Az USA orosz és kínai riválisait gyengítő politikájának egyes húzásai és azok viszonválaszai azonban húsbavágóan érintik a mi életünket is.
Washington nem közvetlenül vállalt konfliktusokat Oroszországgal, hanem titkosszolgálati, gazdasági eszközökkel megpróbálja destabilizálni a térséget. A grúz, a kirgiz, vagy éppen az ukrán válság kirobbantása mind Putyin térségbeli befolyásának meggyengítését szolgálja. A sajtó segédkezik ebben a folyamatban, támogatója érdekei alapján közölt egyoldalú információkat az eseményekről. Így egyik oldalon keletkezik egy masszív amerika-, a másikon pedig egy mély oroszellenesség.
Nem is volt casus belli
A politikában, különösen a geopolitikában, ahogy valljuk be őszintén, az életben sincsenek abszolút igazságok. Óriási feladat a valósághoz közelítő ismereteket szerezni például az ukrán konfliktusról. Főleg azután, hogy Irakot anno állítólagos tömegpusztító fegyverei miatt rohanták le az amerikaiak és szövetségesei, a legobjektívebbnek hitt hírcsatornák véget nem érő bólogatása mellett. Aztán kiderült, hogy egyetlen olyan eszköze sem volt Iraknak, amit casus belliként emlegettek. Ilyen előzmények után Ukrajna esetében Oroszországot egyértelműen agresszornak nevezni elég merész állításnak tűnik.
Magyarellenes csoportokat is támogatott az USA?
2013-ban nyugati segítséggel puccs zajlott Ukrajnában. Janukovics elnök megbuktatása mögött erős amerikai érdek állt, valamint 5 milliárd dollár, ha hinni lehet az amerikai külügyminisztérium államtitkárának, Victoria Nulandnak a lehallgatott beszélgetésének. Ennyi pénzt mozdítottak meg Washingtonban az ukrán válság kirobbantásához. A világ közvéleménye csak annyit láthatott ebből, hogy az európai integrációt elutasító Janukovics megbukott, mert Ukrajna népe Európához akar tartozni.
Nem árt tudnunk, hogy magyar- és oroszellenes szélsőséges soviniszta szerveződések kaphattak támogatást az USA-tól. Kiderült, hogy a katonai műveletekben részt vett több ezer zsoldos az ukrán zászló alatt az amerikai Blackwater szervezésében.
Oroszország sem maradt tétlen ebben az eseménysorban. Ám, az ukrán válságba való beavatkozással a sajtó teljes oroszellenes arzenálja is hadba lépett, hogy Moszkva megsértette az 1994-es Budapesti Memorandumot. Ez arról szólt, hogy többek között Ukrajna leszereli tekintélyes méretű nukleáris fegyverarzenálját. Keleti szomszédunk cserébe garanciát kapott területi integritására és arra, hogy ha ezt, valamint politikai függetlenségét támadás éri, akkor nem marad magára a küzdelemben.
Hogy miért nem fekete vagy fehér ez a helyzet sem?
Ugyanakkor fontos rá emlékeztetni, hogy az USA jóval korábban sértett meg egy megállapodást. A német újraegyesítés időszakában Oroszország olyan ígéretet kapott, hogy a NATO-t keleti irányba nem bővítik.
Ehhez képest napjainkban hazánk, Románia, valójában az egész régiónk és a Baltikum is az amerikai dominancia alatt álló katonai szövetség része. Az orosz határ mentén tartott NATO-hadgyakorlatok, az Oroszországgal szomszédos országok területére telepített rakéták aligha erősítik meg Putyinék bizalmát a nyugattal szemben.
Orbán pávatánca: holnap vajon merre mutogatja a farát?
Az, hogy a "Nyugat vagy Moszkva?" választásba akarnak minket beletuszkolni, nem az Orbán-kormány bűne. Nem kizárólagosan az övé. 1990 óta az egymást váltó kormányoknak egyforma felelőssége van ebben. A szocialisták nem is nagyon titkolták, hogy számukra elfogadható az euroatlantista függés. Az Antall- és Orbán-kormányok nemzeti szólamokba csomagolták ugyanazt. Bár az Orbán-kormány megpróbálkozott egyfajta pávatánccal, hol Brüsszel, hol Moszkva, Trump elnöksége után pedig Washington felé mutogatta a szárnyas a farát. Ennek most látjuk csak az eredményét, egy méltóságától és tollazatától megfosztott madár még itthon megpróbálja elhitetni, hogy rendelkezik a csodálatos farokfelépítménnyel, miközben a pávatollakat már brüsszeli kalapokon mutogatják.
Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlennek tűnik a külpolitikai kapcsolatrendszerének, státuszának újragondolása. Nyugat és Kelet találkozásánál lévő országként eddig nem találtuk el, hogy melyiket kellene választanunk. Lehet, hogy nem azért, mert nem tudunk tippelni, hanem azért, mert az a választásunk, hogy nem választhatunk. Ausztria sem választott, pontosabban választott és a megszálló szovjet csapatok 1955-ös kivonulása után az örökös semlegesség mellett döntött. Nem csapódott Németországhoz, nem lépett be a NATO-ba, a saját útját járja. Nem ártana két választási kényszer között ezt harmadik útként felvetni.
(A cikk első változata 2017. 05. 08 -án jelent meg.)