Cigány hősök napja - Vona Gábor bemutatta második törvényjavaslatát

A Második Reformkor Alapítvány alapítója mai sajtótájékoztatóján egy olyan javaslatot mutatott be, amely a magyar-cigány együttélésre is kihathat.

Az elsőként társadalmi vitára bocsátott, pártmentes önkormányzatiságról szóló törvényjavaslat elkészült, és már a parlamenti képviselők előtt van. Vona szerint az önkormányzati választások hangulata, alakulása a pártmentesség létjogosultságát igazolja.

Mindenki által támogatott, elfogadott a gondolat, hogy a cigányság integrációja egy fontos, közös nemzeti célunk, ennek ellenére az elmúlt 30 évben ebben a kérdésben nem jutottunk előrébb.

- mondta a Jobbik korábbi elnöke hétfői sajtótájékoztatóján a cigányság elmúlt évtizedekben szinte semmit sem javuló integrációjáról, polgárosodásáról.

Ma Magyarországon egy megszülető roma gyermeknek a társadalom középosztályához való felzárkózásra sokkal rosszabb esélyei vannak, mint a Kádár-rendszerben.

- összegezte a helyzetet Vona, majd kitért arra is, hogy a probléma megoldását minden alkalommal munkaügyi, szociális, oktatási, közigazgatási oldalról közelítjük meg. Szerinte ezekre mind szükség is van, de a legfontosabb szempontnak, az alapnak, a hazaszeretetet, a hazához fűződő viszonyt tartja.

Mennyiben élheti át ma Magyarországon egy átlagos cigány gyermek a hazaszeretet érzését?

- utalt egy kérdéssel arra, hogy ebben a tekintetben is hátrányos helyzetben van a cigányság.

A történész-vlogger szerint ilyen körülmények között nem is elvárható az integráció a cigány kisebbségtől, hiszen ennek a közösségnek még ebben az alapvető dologban is sokkal kevesebb lehetősége van arra, hogy átélje ezt az érzést, és az abban rejlő erőt a közösséghez való tartozásra fordítsa.

Az újabb társadalmi vitára bocsátott javaslat is ezt a problémát célozza meg, Vona szembesíteni szeretné a cigány fiatalokat a hazaszeretettel, és annak erejével. Azt szeretné elérni, hogy minden évben legalább egy napon közösen emlékezzünk meg azokról a cigány hősökről, akik az életüket kockáztatták, illetve adták a hazáért.

A hazaszeretet mindenkinek meg kell adnunk, ez mindenkinek a joga. Ez a lelki érzelmi alap szolgálhat a sikeres integráció alapjául, és erre épülhet majd minden felzárkóztatási program.

- zárta gondolatait Vona, aki a Cigány hősök napjának kijelölését a cigányság szószólóira, közösségeire bízná.