Kövér László nem sok nő kedvét hozta meg a szüléshez: Kevesebb gyerek jött világra idén mint tavaly

És ezt nem a balliberális médiatúlsúly egyik agyhalott liberális szereplője írta meg, hanem a KSH.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nőtt a természetes fogyás mértéke az év első nyolc hónapjában, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg 2018 azonos időszakához képest. Szám szerint ez azt jelenti, hogy 2019 januárjától augusztus végéig  58 254 gyermek született, 1119-cel kevesebb, mint tavaly ugyanebben a periódusban. 

Kiderült az is, hogy az év első nyolc hónapjában 87 726-an haltak meg, ami 212-vel több, mint az előző év első nyolc hónapjában.

Azzal pedig, hogy a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

Úgy tűnik, hogy nem jött meg több párnak a kedve a gyerekvállaláshoz azzal, hogy Kövér László elmondta, hogy csak az a magyar, akinek az unokája is magyar.

Pedig, a kedves diszkrimináció mellé még 7 személyes kocsit és hitelt is kapnának...