A csillagok is szeretni fognak… - In memoriam Kocsis Zoltán
Verssel emlékezünk az éppen ma nyolc éve elhunyt géniuszra.
A csillagok is szeretni fognak…
In memoriam Kocsis Zoltán
Hát elmentél Te is drága jó Zenész,
üresen kong ma minden zongora,
Lényed fénylő csillaggá változott
a magas égbolt lett játékod otthona.
Esik az eső, búsan szemerkél,
a novemberi csönd ma szomorú némaság,
bort öntök a lelkemre „szigorú nagy zenész”.
ma minden hang hamis, elütés, bénaság.
Nézz le kérlek olykor, nézz ránk míg itt vagyunk
néhány nap múlva a tested eltemetjük halkan,
Bartók búsong majd felkarcolt szívünkben,
dalunk zenétlen lesz, beszédünk szavatlan.
Mert gyermek voltál Te, ártatlan kisfiú
az voltál Te, ami bennünk már rég halott…
A szépség volt szíved legszebb forradalma,
és ez a szépség most, mint a jég, megfagyott.
Játékod maradt, mint ércbe mart szép álom,
ezt a verset pedig most emlékbe itt hagyom,
a csillagok is szeretni fognak,
fekete a zongora az elázott színpadon.
2016. november 7.