Bár az Emmi felháborodott a „rémhírkeltésen”, azért a Jahn Ferenc Kórház a Facebookon keres sebészeket

Azonnali belépéssel keresnek sebész szakorvost a Facebookon (!) a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, pedig állítólag nincs baj.

A rémhírkeltés tökéletes példája az, amit az index.hu művelt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházzal -  reagált az intézmény az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) keresztül az Index hétfői cikkére, miszerint  hét sebész szakorvos közül hatan benyújtották felmondásukat, a portál szerint azért, mert a terhelésükhöz képest aránytalanul alacsonynak tartják az ügyeleti díjakat.

A kórház közleménye szerint a cikkben leírt és az intézményre vonatkozó egyetlen szám sem felel meg a valóságnak, a kórházban ugyanis nem hét, hanem több mint háromszor annyi, 23 sebész dolgozik.

Határozottan visszautasítjuk a kórház összeomlásáról szóló híreket. A távozásukat bejelentő orvosok felmondási ideje két hónap, felmondásuk nem gátolja a folyamatos és magas színvonalú ellátást. A kórház vezetése továbbra is tárgyalásban van a felmondási idejüket töltő kollégákkal, egyidejűleg azonban megkezdte az egyeztetéseket más sebész szakorvosokkal is – közölték.

A minisztérium úgy fogalmazott: sajnos az Index.hu valótlan állításait sok médium átvette ellenőrzés nélkül, s ez alkalmas lehet arra, hogy bizonytalanságot keltsen abban a közel négyszázezer betegben, akik a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet ellátási területén élnek.

Az Emmi azonban sajnos átvette az orbánista lózungokat ellenőrzés nélkül, ugyanis miközben felháborodtak a „rémhíren” a kórház éppen a Facebook-oldalon keres sebészeket. Ami azért elég szánalomra méltó.

Zárójeles funfact: a 888 szerint az Index a fake news gyár.