Palkoviccsal óriásit száguld a hülyeségroller!

És vagy nem tud vagy nem akar már róla leszállni. Persze van olyan, akinél a hülyeség a természetes és a hazudozás az elvárt.

A hétvégén az Örülünk, Vincent? bloggere mutatta be, hogy miért hazudik orbitálisat a magyar tudományos élet és a felsőoktatás szétzüllesztéséért felelős Orbán-csicska. Palkovics azt merte ugyanis mondani az Educatio oktatási kiállítás megnyitóján, hogy

Lényegesen javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse, a világ legjobb ezer egyeteme közé 2019-ben öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült.

A probléma csak az a kijelentéssel, hogy bár a kijelentésből arra következtetnénk, de a magyar egyetemek nem most kerültek be az említett ARWU Shanghai rangsorba, hanem már évek óta a listán vannak. A kijelentés azon részével pedig, miszerint „javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse” csak annyi a baj, hogy konkrétan a listán szereplő egyetemek rontottak eddig helyezésükön, a SOTE konkrétan 300 helyezésnyivel szarabb helyen áll, mint korábban.

 

Palkovics kijelentéseinek igazságtartalmára már az iménti példák kapcsán is sanszosan következtethetünk, de a hülyeségroller széthajtása Toka Laci számára nem ért véget. Most ugyanis az egykori KISZ-titkár és agitpropos Palkovics elvtárs szerint jelenleg már népszerűbb a szakképzés a gimnáziumnál, a Népszava azonban utánajárt és egyértelművé tette a KSH adatokból, hogy a valóságban ez sincs így, a valóság ugyanis a statisztikai adatokból rekonstruálva az, hogy egyáltalán nem lett népszerűbb a szakképzés.

A 2018/2019-es tanévre vonatkozó részletes adatok szerint az előző tanévben 48,1 ezer volt a 9. évfolyamos gimnazisták száma, míg a szakgimnazistáké 37,5 ezer.

- írja a lap.

Így a 9.-es középiskolások között nemhogy 8,5 százalékkal több, hanem kb. 15 százalékkal kevesebb a szakgimnazista, mint a gimnazista

- idézik a cikkben Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform szakképzési szakértőjét.