Napi boldogsághormon: A Ripost leltárt készített Müller Cecíliából

Illetve az nem derült ki a cikkből, hogy ki készítette, csak a Ripost írta meg.

Szóval, mutatjuk - illetve a Ripost mutatja - Müller Cecília érdemeit:

Bár nem kommunikációs szakember, mégis az operatív törzs egyik legaktívabb válaszadója volt, aki olyan, mint egy jóságos nagynéni: közérthetően fogalmaz és jó tanácsokkal látott el minket. Müller Cecília 81 alkalommal összesen 1718 percben tájékoztatta a nyilvánosságot a koronavírus-járvány kapcsán.

Egészen pontosan márciusban 22 alkalommal 462 percet láthattuk, áprilisban 590 perc jutott a 28 alkalomra, májusban 20-szor állt a nyilvánosság elé és 480,5 percnyi tájékoztatást hallhattunk tőle, júniusban eddig 11 alkalom és 185,5 perc a mérlege.

Nem volt megállás, hiszen amikor nem a tévében láthattuk, akkor az operatív törzs ülésén tárgyalt, és irányította a járvány elleni védekezést, vagy éppen személyesen kereste fel a szociális intézményeket.

Eredménye pedig, hogy "munkája sikerrel járt: sikerült ellaposítani a járványgörbét, és június 17-én Magyarországon megszűnhet a veszélyhelyzet is."

Mindemelett családi hátteréről is megtudhatunk kulisszatitkokat: 

Minden nap hajnali négykor kel, ötkor indul otthonról Budapestre, és bármilyen hosszú volt a nap, bármikor is végez, hazatér, mert csak a saját ágyában tud pihenni.

Müller Cecília 40 éve él együtt a férjével, Zseli Józseffel, akivel még a pécsi orvosi egyetemen ismerkedtek meg. A szintén orvosi végzettségű József minden éjszaka ébren várja Cilit, hogy mindent megbeszélhessenek.

A Ripost szerint az országos tisztifőorvosi posztot alig több mint egy éve látja el, de mindig is sokat dolgozott és tanult.

Bizonyára ezért tudta nekünk oly' kiválóan elmesélni, hogyan kell babákat szellőztetni, terítőt mosni, kezet fertőtleníteni, nyaralót takarítani, porolni, a sorok között nem bolyongva vásárolni, tojást hipózni, itthon nyaralni stb. Ezek a jótanácsok soha nem merülnek majd a feledés homályába.

Köszönjük!