Politikai pedofília miatt elmarasztalták a Fidesz jelöltjét

Koncz Zsófia jogszabályt sértett, mert kiskorúakkal próbálta magát és pártját népszerűsíteni egy szerencsi játszótéren.

Ismeretes, hogy Koncz Ferenc, kormánypárti képviselő tragikus halála miatt október 11-én időközi országgyűlési választás lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében. A Fidesz pedig az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát, a Fidelitas-bulik királynőjét indítja. A 2017-ig Amerikában tevékenykedő hölgy kampányával kapcsolatban folyamatosan újabb és újabb furcsaságokra derül fény, korábban például azt állította, minden országgyűlési választáson segítette apját, még ott is, ahol el sem indult... 

Koncz Zsófiát most a helyi választási bizottság eltiltotta attól, hogy gyerekekkel kampányoljon, az alábbi képet Facebook-oldalára is feltöltötte.

kzs_gyerekek

Kormánypárti berkekben egyébként nem ritka, hogy gyerekeket használnak politikai célokra. A 2018-as országgyűlési-, illetve a 2019-es önkormányzati választási kampány során a fideszes politikusok jelentős része olyan mélyen csusszant bele a politikai pedofíliába, mint egy szervilis orbánista a populista “vezér” tomporába. Orbánnak például 350 ezer forintot kellett fizetnie óvodai látogatását és videóját követően. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében október 11-én esedékes időközi választás roppant fontos a kormány számára, mert az itt elért eredménytől függ, hogy sikerül-e megőrizniük kétharmados többségüket. Ennek megfelelően - ahogyan az lenni szokott - semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy elérjék céljukat. Van is okuk a félelemre, hiszen a jobbikos Bíró László mögött a teljes ellenzék felsorakozott, az ellenzéki jelölt pedig jó eséllyel, komoly csapást mérhet Orbánékra.