Koncz Zsófia talán eddigi legszórakoztatóbb interjúját adta

A Demokratának nem mondta azt, hogy "nem kívánok nyilatkozni". Sőt, olyan mondatok hagyták el a száját, melyek egy, a "Kampány legszórakoztatóbb percei" c. műsorban kiemelt szerephez juthatnak majd.

A Demokrata csütörtökön megjelent interjújában Koncz Zsófia azzal indít, amivel szinte mindehol szokott: ő már 11 évesen járta a választókerületet. Na, de most az is kiderült, nem csak járta ám!

Sokat beszélgettünk akkoriban arról, mit kellene tenni - mondta Zsófia. Azaz Zsófia 11 évesen arról beszélgetett sokat, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a választókerületben ne maradjanak le kevés szavazattal a mandátumszerzésről. De hisz minden 11 éves ilyesmiről diskurál, nincs ebben semmi váratlan.

Aztán Zsófiról megtudhattuk azt is, hogy keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel jobbá teheti az itt élők életét, mindennapjait.

Érzem magamban az erőt és az elszántságot, hogy tegyek szülőföldem fejlődéséért. Elkötelezett vagyok a családom és a magyar nemzet iránt - jelentette ki.

Igaz, az elmúlt 3 évben Amrikában kereste a helyi problémákra a megoldást, de azóta biztos jobban elköteleződött Zsófi a szülőfölde iránt. De ha már Amrikában járt, erről is beszélt egy keveset:

Amikor Washingtonban az amerikaiaknak bemutattuk a magyar családtámogatási rendszert, sokaknak az volt az első reakciója, hogy szívesen felvennék a magyar állampolgárságot, ugyanis ilyen támogatás ott nem létezik.

Bizonyára mindenki ismer olyan amerikait, aki szívesen lenne magyar, úgyhogy ezen lépjünk is hamar túl. Érdekesebb, hogy Zsófi csupa pozitívum, nem szereti a szeméyleskedéseket.

A személyes támadásokra tudatosan nem reagálok. Kizárólag a pozitív üzenetekre, a megvalósulás alatt lévő, előremutató tervekre szeretnék koncentrálni. A személyeskedés minden jóérzésű embert taszít. Ha ellenfeleim csak a negatívumokra tudnak fókuszálni, az legyen az ő gondjuk. Sokat segít a családom, az ő támogatásuk nélkül nem vállaltam volna a megmérettetést - árulta el a Demokratának.

E magasztos sorokkal kapcsolatban már csak néhány apróság jutott eszükbe:

(Bíró László amúgy az, akit a Fidesz Jobbik-logó alatt nem engedett indulni az időközi választáson. Még szerencse, hogy Zsófit taszítja a személyeskedés.).