Kéri László: A politikai szezonkezdet rajtpisztolyát Kötcsén őrzik, és a Vezér ott durrantja el
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Mi lehetne az elmúlt hét egymondatos összegzése?
Kéri László: Ez nem is kérdés, amit maga Orbán Viktor posztolt ki a saját Facebook-oldalára azok után, hogy letudhatta a szeptember legelején kötelezően megtartandó, zártkörű baráti találkozót Kötcsén. Ezek után írt ki csak ennyit: „Magyarország egy biztos pont”. Végignéztem több kisfilmet, tucatnyi tudósítás erről a többszörösen is védett, mondhatni túlbiztosított eseményről, és teljes mértékben igazat kell adnunk a kormányfőnek. Ott, a testőrök, rajongók, elkötelezett hívek gyűrűjében, a többszörös zsilipeléssel megközelíthető, exkluzív helyszínen valóban legalább olyan biztonságban, védettségben érezhette magát, mint az éppen most készülő Legbiztosabb Ponton, a leendő hatvanpusztai rezidenciáján. Komolyabbra fordítva a szót,
több mint egy évtizede megszokhattuk már, hogy az őszi politikai szezonkezdet rajtpisztolyát Kötcsén őrzik, és a Vezér ott hirdeti ki a következő időszakra szóló politikai iránymutatás legfontosabb tételeit.
Ez most fokozott mértékben lehetett igaz, mert egyúttal kampányfelkészítő, zártkörű tréning is lehetett, legalábbis a szűkös megszólalók mondataiból erre lehetet következtetni. Az már önmagában is mulatságos, hogy a kormányfő azzal hárítja el a külső nyilvánosságot: majd a Másik Orbán, a Balázs, elmondja Önöknek, hogy miről fogok beszélni… De az igazán mélyenszántó értelmezést az a Rákay Philip adta meg, akinek arról kellett beszélnie: lesznek-e itt kritikai hangok is? Ő pedig büszkén és öntudatosan mondja bele a kamerába: „Mi nem a nyilvánosság elő szórjuk a kritikai mondatokat…” Mondja ezt egy olyan ember, akinek az élete újságíróként elvileg a nyilvánosság szolgálatában telik, s mondja egy olyan politikai erő nevében, amely tizenkettedik éve az egész nemzet nevében kormányoz. Amúgy a helyszínen készült kisfilmek és rövidke riportok között is leginkább Deutsch Tomi logikai bravúrja viszi a pálmát a választásokkal kapcsolatos jóslatával: az eleve esélytelen ellenzék eredményét végül majd csak egy paraszthajszál fogja elválasztani az övékétől. (S ebben az esetben ő lenne a hajszál - gondolom én.)
ZSPB.: Ezek szerint teljes sebességgel megkezdődött a politikai szezon?
K.L.: Igen, s bizonyos szegmenseiben már napokkal korábban is, mert az ellenzéki előválasztások eddigi eseményeiről szóló hírek még a kormányzati médiumokba is bekerülnek - igaz, abban az értelmezésben, mintha ez a belső versengés eleve az ellenzéki alkalmatlanság ékes bizonyítéka lenne. Én azért ezt nem venném készpénznek még akkor sem, ha a látszat valóban azt mutatja, hogy az ellenzéki oldalon még azt sem tudják, hogy ki kicsoda. Ugyanis már 2019-ben is az bizonyosodott be, hogy ennek a szokatlan megoldásnak kettős haszna is lehet.
Egyfelől megnyithatja az utat a későbbi, egységesen támogatandó, EGYETLEN jelölt minden korábbinál nagyobb legitimitással rendelkező mivolta felé. Másfelől pedig felpiszkálhatja a lappangó ellenzéki tábor aktivitását, megmutathatja a rejtőzködő, bizonytalan százezreknek az, hogy igenis létezik komolyan veendő ellenzéki alternatíva.
Egyszóval, engem egyáltalán nem aggaszt a mostani borongások, egyetenemértések hulláma, ez a kritika szerves terméke ennek a közbeeső, fokozatosan egységesülő együttműködésnek.
ZSPB.: Mi az, ami még az elmúlt héten kitüntetetten közéleti jelentőségű esemény lehetett?
K.L.: Akadt egyszerre három, kivételesen fontos mozzanat is. Az iskolakezdet; a negyedik hullám nyilvánvalóvá válása; valamint a vasárnap megkezdődött Eucharisztikus Kongresszus. S ami mindezt pikánssá teheti, az a három, egyébiránt merőben eltérő természetű ügy közös metszete: a vírushelyzet. Ma még nem tudhatjuk, hogyan hat majd az egész társadalomra és különösképpen nem tudhatjuk: hogyan hathat majd a be nem oltott milliókra az az új helyzet, amit az iskolai zártság világába visszakerülő, milliós nagyságrendű gyerek és fiatal körében ezek után felfokozott hatásokat produkálhat, így is meg úgy is.
Mindenesetre egyáltalán nem látom indokoltnak azt a fajta kormányzati hetykeséget, amit a múlt heti kormányfői levél is megüzent: a kormány felkészítette az országot a negyedik hullámra. Maradván csupán az iskoláknál: több mint bohózat például az, hogy a szaktárca minisztere az évnyitó előtt EGY NAPPAL értesíti az iskolákat az járvánnyal kapcsolatos teendőikről. Sapienti sat.
Az eucharisztikus kongresszusról szóló hírekből egyelőre csak annyit vélek megérteni, hogy a hivatalos bizakodás szerint ezekben a napokban a katolikus világ öt földrészének figyelme reánk irányul, s most még nem lehet egyértelműen megmondani, hogy ennek örüljünk-e vagy sem.
ZSPB.: Miért?
K.L.: Sánta analógiával élve: annak sem kell örülnünk, hogy a héten lezajlott tucatnyi világbajnoki selejtezők közül éppen a mi fővárosunkban lejátszott magyar-angol-meccsnek lett a legnagyobb nemzetközi visszhangja. A hozzáértő, s manapság még elenyészően halk hangú, kevés visszhangot kiváltó egészségügyi/orvosi/virológiai szakemberek véleménye szerint a negyedik hullám már nálunk is itt van: Legfeljebb az adatközlés, a halogatott intézkedések és a csekélynek mondható kormányzati- és médiafigyelem következtében a magyar társadalom elsöprő többségének ez ügyben sokkal kevésbé működik a veszélyérzete, mint az elmúlt másfél év során bármikor. Hát, igen, olyan jó azt hallani, hogy: Magyarország egy biztos pont. Kötcsén bizonyosan az volt. És az is marad még az oda kiválasztott néhányszázaknak.