Stummer János szerint több mint 100 embert figyeltek meg a Pegasusszal, de "a rezsim nem fogja elárulni, hogy kiket"

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke interjút adott a Partizán Spartacus műsorának, itt pedig olyan dolgokat árult el, amikről Kósa Lajos beismerő vallomásáig nem beszélhetett.

Eddig tagadott és sunnyogott a kormány azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor és orbánistái magyar újságírókat, ellenzéki politikusokat hallgattak le, illetve figyeltek meg a legsötétebb kommunista időket megszégyenítő módon.  Sőt, előkerült a szokásos módon Soros György neve is.

De most jött Kósa Lajos és beismerő vallomást tett a maga sajátos, együgyű módján.

Az MTI beszámolója szerint Kósa Lajos csütörtökön, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként azt mondta Pintér meghallgatása után, hogy

a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de ő nem lát ebben kivetnivalót. A techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam.

Kósa az RTL híradójának így fogalmazott: „A Pegasus szoftver, az egy egyszerű szoftver. Ilyen sok működik, amit a nemzetbiztonsági munka során felhasználnak az erre jogosított szervek. Ebben nem látok semmi kivetnivalót.

Stummer ezután kezdhetett el nyíltabban beszélni az ügyről, így elárulta többek között, hogy száz felett van azok száma, akik ellen használták a Pegasust, de szerinte ennél fontosabb, hogy kik ellen, mikor és milyen felhatalmazással vették be a szoftvert. Ennek a megválaszolása bonyolultabb lesz, mert a kormányváltásig „ez a rezsim erre nem fog válaszolni” - mondta.