A Fidesznek 2022-ben is egy zsák krumplit ér majd egy szavazat

A kampány már pörög: nyugdíjprémiummal, minimálbér emeléssel indult az etetés, de megy majd még szó szerint is. De biztos, ami biztos, a héten a választási csalást is legalizálták Orbánék.

Nem volt olyan rég, hogy a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. számú, miskolci központú választókerületének megválasztott képviselője, Csöbör Katalin kecsegtette azzal Miskolc szegénynegyedében, az Avason élő választópolgárokat, hogy az ünnep közeledtével húsvéti csomaghoz juthatnak hozzá - derült ki a Magyar Hangnak eljuttatott szórólapból.

A papírt a képviselő mint a "Nő a Siker Alapítvány" alapítója írta alá. Csöbör képviselő gyakran feltűnik az alapítvány rendezvényein, a szervezet kuratóriumának egyik tagja pedig nem is akárki: Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix is részt vesz az alapítvány munkájában, amely leginkább a képviselőnő politikai hátországát biztosítja.

Csöbör Katalin nem először pörgette meg "etetéssel" a kampányát,  2019. április 9-én pl. húsvéti vásárt tartott Miskolcon. Nyilvánvalóan aláírásgyűjtéssel egybekötve, a migránsáradat ellen.

Persze, a Krumplikirály pártjában az osztogatás, a szavazólapra váltott zsák krumpli bevett szokás: ingyen muskátli, tojás, WC-papírlaptop, sütőcsomag, tej..., számos eszköz van a repertoárban az ostobának tekintett választópolgárok megszólítására.

Ja, és a mentősöknek alma jár, a rendőröknek szaloncukor, az időseknek pedig almalé.

Az időseket az elmúlt 10 évben többnyire alamizsnával "becsülte meg" a Fidesz, de az is volt, hogy épp csokival:

Amúgy emlékszik még valaki, mit mondott Szeged volt fideszes polgármestere, Bartha László az osztogatással kapcsolatban annak idején Botka Lászlónak? Ezt:

Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett?
Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk”

A Fidesznek akkor egészen pontosan mennyit ér egy szavazat? Egy tojásnyit vagy 4 guriga WC-papírt? 2022-ben kiderül, épp mennyire értékelik a választópolgárokat.