Ha korrupciós ügyről van szó, ott általában felbukkan Rogán Antal neve

Rogán Antal közvetlen beosztottja, kabinetfőnöke és barátja, Nagy Ádám kabinetfőnök vizsga nélkül kapott érdemjegyeket a Pécsi Tudományegyetem jogi karán. Az is kiderült, hogy az ő cége vásárolta meg a Bírósági Végrehajtói Kar félmilliárdot érő ingatlanát. Protekció, korrupció, vakáció - a nertársak szentháromságában elég sűrűn fordul elő Rogán Antal neve, miközben a nyilvánosságelől állandóan el van dugva. Véletlen lenne?

Tavaly október elején a Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnöke, Nagy Ádám által alapított Nadan Property Kft. megvásárolta a Végrehajtói Kamara cége, a Városligetház 13 Zrt. által birtokolt 1800 négyzetméteres ingatlant – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos.

Nagy Ádámról a napokban derült ki, hogy ő volt az egyik, akinek – a Völner-botrány lehallgatási jegyzőkönyve szerint – a Végrehajtói Kamara elnöke, Schadl György elintézte, a jogi egyetemen a vizsgákon se kelljen megjelennie.

Hadházy úgy véli, az ingatlan alsó hangon félmilliárd forintot ér, miközben szerinte Nagy fizetése nem lehet több havi 5-600 ezer forintnál, ami mellé az Antenna Hungária Zrt. igazgatósági és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. felügyelőbizottsági illetménye jön nagyjából ugyanekkora összegben.

Közösen tartott sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért pártszövetség egy-egy képviselője a Karmelita kolostornál, mely során Rogán Antal és kabinetfőnöke azonnali lemondását követelték, nyílt levél formájában is. A pártok szerint Nagy Ádám nagyon gazdag ember lehet, de még inkább egy nagyon gazdag embernek, a főnökének strómanja, ezért büntetőjogi felelőssége van, csaló, bármilyen köztisztviselői feladatra méltatlan, felmentése nem halasztható.
A politikusok hangsúlyozták, az eddig napvilágot látott információk alapján nem kétséges, hogy ezek a gyalázatos események nem történhettek volna meg a miniszter tudta nélkül, sőt, okkal feltételezhető, hogy az egyetemi oktatókkal szembeni nyomásgyakorláshoz Rogán Antal aktív közreműködésére is szükség volt és az sem kérdés, hogy a miniszter maga is aktív közreműködője és kedvezményezettje volt a végrehajtó-maffia működésének.

Rogán Antal egy olyan miniszter, akit hivatalosan is lehet bűnözőnek nevezni. Akinek a nevéhez egy olyan veszteséges, kétes rendszer kötődik, mint a letelepedési kötvények biznisze. Akit Magyarország legnagyobb alvilági figurái kenőpénzek elfogadásával vádoltak. Akinek a neve a belvárosi ingatlanpanamával kapcsolatban számtalanszor merült fel. Akinek vagyonnyilatkozatánál különlegesebbet a világ tíz legtöbbet foglalkoztatott illuzionistája sem tudna létrehozni.

Bár papíron több kiadása van, mint bevétele, sőt az anderseni meséket idéző elméletek szerint mély adósságcsapdába is került, mégis luxuslakóparkban élt, több százezres hátizsákba pakolja a pelenkát, Michelin-csillagos étteremben falatozikhelikopterrel közlekedik, és ugyebár Római luxusban kávézgat a teraszon. Amikor pedig a sajtó erről érdeklődik, és véletlen utoléri, akkor bátran beszél mellé.

Ilyen összefüggések tizedéért bárhol tőlünk nyugatabbra vezetőszáron kísérnek el a szereplőket. Nálunk egyelőre még megússzák. Egyelőre…