Magyar MLM-botrány: Mégis Lupovici mozgatja a szálakat?! Podámer csak stróman?

Korábbi cikkünkben írtuk, hogy Páczelt Mihály MLM guru ellen több végrehajtást is kezdeményeztek, ezért előbb-utóbb a céges érdekeltségei is hasonló sorsra juthatnak. Ekkor általában egy-egy MLM-es cég bedőlését egy új termék „feltalálása” követi, mely ez esetben is valószínűsíthető: bejegyzésre került ugyanis egy új védjegy (Lanovyl), valamint egy ilyen nevű cég (Lanovyl Kft.), és mindkét szál dr. Lupovici Jack King ügyvédhez vezet.

A Lanovyl közösségi védjegy bejegyzett tulajdonosa maga dr. Lupovici Jack King, amely tovább erősíti a gyanúnkat, hogy az egész vállalkozás mögött ő áll. Megírtuk korábban, hogy Lupovici ellen rendőrségi feljelentés történt és ügyvédi kamarai fegyelmi eljárás is zajlik. Úgy tűnik, hogy a Lanovyl Kft. – amely cég bejegyzését Lupovici intézte – ügyvezetője Podámer Ákos, akinek a nevén több gyanús cég is volt, lehetséges, hogy csak egy stróman, és valójában Lupovici mind az értelmi szerző, mind pedig a valódi döntéshozó?! Annak érdekében, hogy kiderítsük, ki a Lanovyl Kft. valódi döntéshozója, utánanéztünk a tulajdonosi háttérnek. Érdekes információkra bukkantunk például Podámer Ákossal kapcsolatban, aki nemcsak a Lanovyl Kft. ügyvezetője, de egyszemélyes tulajdonosa is. Podámer és Lupovici között tudomásunk szerint baráti kapcsolat van, hiszen Podámer feleségének a barátnője Zalavári Beatrix Lupovici gyermekének édesanyja, így közöttük kizárható a hagyományos megbízó-ügyvéd kapcsolat, mert jól ismerik egymást. 

Podámer nevén jelenleg is több cég van, míg néhány társaságától már korábban megszabadult. Volt olyan cége, amely jelenleg adóhátralék miatt kényszertörlés alatt áll. Ez a társaság a Carglanz Hungary Kft., melyet többek között Podámer alapított. 2017 végén viszont kiszállt a cégből, ami egy köztes külföldi tulajdonoson keresztül Csete Xavér Vendelhez került, aki a bejegyzés szerint Mezőfalván él. A társaságnak sem 2017-ben, sem 2018-ban nem volt árbevétele, így még érdekesebb, hogy egy Mezőfalván, a Ménes majorban élő fiatalember milyen üzleti lehetőséget láthatott a megszerzésében. Állítólag az újdonsült tulajdonost már a NAV is behívta nyilatkozattételre. A sajtóban egyébként többször olvashattunk arról, hogy hasonló módon szoktak a számlagyáros, adóhátralékos cégektől is megszabadulni a haszonélvezők. Podámernek nem ez volt az egyetlen ilyen ügye, hiszen az ÁKA-MIX Kft-ben is tulajdonos volt és ez a cég is kényszertörléssel szűnt meg.  Az sem lenne különösebben meglepő, ha a kényszertörlés mellett büntetőeljárás is folyna költségvetési csalás miatt a fenti cégekkel, illetve azok volt és jelenlegi tulajdonosaival, ügyvezetőivel szemben, továbbá fontos megemlíteni, hogy az ilyen jellegű bűncselekményeket a legtöbb esetben bűnszervezetben követik el. Hallottunk olyan cégről is, amely nem volt Podámer nevén, de hozzá köthető volt és szintén kényszertörlés alá került. Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy Podámer nem a tényleges tulajdonos. 

Összefoglalva elmondható, hogy van egy MLM guru Páczelt Mihály, aki – inkább kevesebb, mint több sikerrel – hálózatot tud építeni, van egy kétes hírű ügyvéd – aki ellen rendőrségi feljelentés és kamarai eljárás zajlik – mint értelmi szerző, és van egy stróman, akinek a neve alatt próbálják a korábban más cégtől megszerzett receptúrákból összeszögelni egy sokadik MLM-es „piacképes” terméket.