Önnek is joga van tudni: Orbánék tényleg brutálisan emelik a fizetéseket - például a helyettes államtitkárokét

Miközben az „átlagemberek” keresete rendre szánalmas, elhanyagolható mértékben növekszik, vannak, akik nagyon jól járnak.

Bár erős és büszke hazánkban a legtöbben azon aggódnak, hogyan jönnek ki majd a hó végén, mialatt még a szabadnapjaik is csökkennek, a túlóráikat pedig nem fogják kifizetni, egyeseknek megduplázódhat a már eddig sem éppen szerény fizetésük.

A helyettes államtitkárok eddigi havi bruttó illetménye például (748 ezer forint), 30 százalékkal nőtt (972 ezer forintra), a legtöbben tehát ennyit vihettek haza közölük, márciustól pedig már minimum bruttó 1,3 millió forint lesz a fizetésük. Sőt, akadnak majd olyanok is, akik akár 1 millió 650 ezer forintot tehetnek majd be a családi kasszába.

A miniszteri biztosok sem panaszkodhatnak, ők 748 ezer forintról 1 millió 300 ezer forintra történő emelésnek örülhetnek, de az összeg itt is elérheti az 1 millió 650 ezer forintot. A kormánybiztosok fizetése 500-900 ezer forinttal, a közigazgatási államtitkároké 200-600 ezer forinttal emelkedik. Az illetményük alsó határa bruttó 1,5 millió forint lesz, amennyi a miniszterelnöki illetmény is, a felső határ pedig 1,9 millió forint - írja a 24.hu.

Mindez akár 2,1 milliárd forintunkba is kerülhet, ugyanis a brutális mértékű emeléseket mi, az adófizetők álljuk.

Közben 600 ezernél is több honfitársunk hagyta már el ezt az egykor szebb napokat látott országot, főként az alacsony bérek, illetve Orbán Viktor személye miatt. Ennek "köszönhetően" pedig például orvosból, vagy éppen ápolóból is óriási hiány van.